Az infláció miatt többen aggódnak Szlovákiában, mint a háború miatt

Kevésbé félnek a világjárványtól, inkább az áremelkedés, az ukrajnai háború és az egészségügy állapota miatt aggódnak az emberek – derül ki a Hogy van, Szlovákia? felmérésből.

A legtöbb válaszadó szerint az energiaárak emelkedése és a növekvő infláció a legaggasztóbb (85,7 százalék), majd az ukrajnai háború (78,2 százalék) és a szlovákiai egészségügy helyzete (77 százalék). A megkérdezettek aggódnak a szélsőséges csoportok népszerűsége (64,7 százalék) és a háborús menekültek érkezése (62,6 százalék) miatt is. A koronavírus-járványtól a válaszadók 44,5 százaléka tart.

Az emelkedő árak és az orosz csapatok ukrajnai inváziója elfeledtette a járványos időszakot. Két évvel a járvány kirobbanása után az áremelkedés, az egészségügy helyzete és az ukrajnai háborúval kapcsolatos félelmek felülírták a koronavírus-járvány miatti aggodalmakat “ – mondta Miloslav Bahna, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa.

A felmérést február 24. és március 1. között végezték 1000 válaszadó bevonásával. A közvélemény-kutatást az MNFORCE cég és a Seesame kommunikációs ügynökség kezdeményezte a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetével és Társadalomkutató Intézetével közösen.

Forrás: tasr, parameter.sk

Fotó: tasr

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek