Szlovákia szigorít: már az ingázóknak is teszt kell

Tovább szigorodnak a Szlovákiába történő beutazás feltételei, december 7-től már az országhatár környékén élő ingázóknak, a diákoknak és a külföldön dolgozóknak is negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk a belépésnél – jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügyi miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján november 27-én az MTI tudósítása szerint.

A szlovák hatóságok az országba történő belépést már huzamosabb ideje különböző feltételekhez – főként negatív koronavírusteszt felmutatásához, illetve házi karantén letöltéséhez kötik, az iskolába vagy munkába ingázóknak azonban szabad volt az átjárás. Nógrád megyében Somoskőújfalunál, Balassagyarmatnál és Cerednél is nyitva álltak a határok az igazoltan dolgozni, vagy tanulni járók előtt, két napnál nem régebbi negatív teszttel pedig bárki más előtt is.

December 7-től azonban már az ingázók sem közlekedhetnek szabadon, az országhatár környékén élő ingázóknak, a diákoknak és a külföldön dolgozóknak is két hétnél nem régebbi negatív eredményt mutató úgynevezett “antigén tesztet” kell felmutatni a határátlépéskor. Marek Krajcí a szigorítást azzal indokolta, hogy bár a szomszédos országokban javulás tapasztalható, a helyzet továbbra is komoly.

Kiemelt kép: MTI/Varga György

 


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek