Szlovákia támogatja a 2050-re tervezett szénsemlegességet

A szénsemlegesség támogatására a 14 közül nyolc szlovák EP-képviselő is felszólította a kormányt. Pellegrini szerint ugyanezt kérte António Guterres ENSZ-főtitkár is.

Szlovákia támogatja az Európai Unió azon célját, hogy 2050-ig elérje a szénsemlegességet. Zuzana Čaputová államfő, valamint a Greenpeace Szlovákia és A Föld Barátai – CEPA környezetvédelmi szervezetek képviselői is üdvözölték a lépést, utóbbiak a szénsemlegesség támogatását fordulópontnak tekintik.

A kormányfő tolmácsolni fogja Szlovákia pozitív válaszát az EU Tanácsának. Ugyanezt fogja tenni az államfő is a szeptemberi elnöki klímacsúcson, melyet New York-ban fognak megrendezni. A 28 uniós tagállam közül eddig 18 kötelezte el magát a nettó zéró kibocsátás mellett. Nemrég pedig Ferenc pápa is beállt a támogatók közé.

Az EP-képviselők a felhívásban arra is kitérnek, hogy a globális felmelegedést az 1,5 Celsius-fokos határ alatt kell tartani. „A klímaválság leginkább azokra van hatással, akik a legkevésbé tudnak védekezni ellene. Ez egy lehetőség is arra, hogy zölddé és igazságossá alakítsuk át a gazdaságot, amelyből mindnyájan profitálhatunk.” – véli Martin Hojsík (Progresszív Szlovákia – Progresívne Slovensko) EP-képviselő.

Forrás: bumm.sk, tasr


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek