Szlovákiában százezrek fagyoskodtak otthonukban

Szlovákiában a lakosok 4,3 százaléka nem tudta megfelelően kifűteni otthonát. Ez még egészen kedvező aránynak számít az EU-ban, ugyanis tizenhét tagállamban ennél is rosszabb a helyzet, például Magyarországon és Lengyelországban.

2017-ben az Európai Unió lakosainak 8 százaléka nem tudta megfelelően kifűteni otthonát. 2012-ben még 11 százalékot tett ki ez az arány, azóta azonban évről évre folyamatosan csökken a mutató értéke.

Az EU-n belül Bulgáriában volt a legsiralmasabb a helyzet 2017-ben, ugyanis a lakosok több mint egyharmada (37%) fagyoskodott otthonában. Litvániában (29%), Görögországban (26%), Cipruson (23%) és Portugáliában (20%) szintén meglehetősen szomorú képet mutattak a számok. Ezzel szemben Luxemburgban (1,9%), Finnországban (2%), Svédországban (2,1%), Hollandiában és Ausztriában (mindkettő 2,4%) csupán a lakosok töredékét érintette ez a probléma. Szerencsére mindegyik visegrádi ország az uniós átlag alatt végzett a rangsorban, azonban Magyarországon (6,8%) és Lengyelországban (6%) éppen csak egy hajszálnyival kedvezőbb a helyzet. Szlovákia (4,3%) és Csehország (3,1%) még a középmezőnyben helyezkedik el.

A vizsgált időszakban Szlovákiában 2006-ban még csaknem minden tizedik lakos (9,7%) küszködött ezzel a problémával, 2017-ben azonban már jóval kevesebb (4,3%) embert érintett. Magyarországon 2006 (14,8%) után csökkenés figyelhető meg, 2012-re azonban ismét 15 százalékra ugrott a mutató értéke, 2017-ben viszont már kedvezőbb volt a helyzet, 6,8%. Csehországban 2006-ban még a lakosok 8,9 százaléka számára jelentett nehézséget az otthonuk kifűtése, 2017-re azonban már 3,1 százalékra esett vissza ez az arány.

A fenti adatok az EU SILC jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó felmérésének részét képezik, amely komplex képet ad a szegénységről és a szociális kiszolgáltatottságról az Európai Unióban.

Forrás: bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek