Szőcs Géza emlékére koncerteznek a MÁV szimfonikusai

Mozart- és Fekete-opera részletével tisztelegnek a tavaly koronavírusban elhunyt ember előtt.

A tavaly elhunyt Szőcs Géza költő, író, irodalomtudós és politikus emlékére ad online koncertet február 3-án, szerdán a MÁV Szimfonikus Zenekar Kesselyák Gergely vezényletével.

A zenekar YouTube-csatornáján ingyenesen megtekinthető műsor első részében Mozart két művéből, A varázsfuvolából és Don Giovanniból hallhat népszerű operaáriákat a közönség, a második részben Fekete Gyula Excelsior! című kortárs operájának részlete mellett Alekszej Ribnyikov kortárs orosz zeneszerző szimfóniájának lassú tétele hangzik el. Ezt követően Selmeczi György két operájából, a Szőcs Géza szövegére komponált Szirénből és a Veronból szólalnak meg részletek – olvasható a zenekar közleményében.

A 19 órakor kezdődő hangverseny szólistái Kele Brigitta szoprán, Fekete Attila tenor és Kovács István basszus. Az esten Szőcs Géza Hitvallás (2009) című írásából Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze olvas föl szemelvényeket. A koncert szünetében a közönség az alkalomra készült Meglátni a szirént című kisfilmet láthatja, amelynek rendező-forgatókönyvírója Farkas Wellmann Endre.

A 2020. november 5-én elhunyt Szőcs Géza a MÁV Szimfonikus Zenekarnak régi barátja volt, rendszeresen látogatta a zenekar hangversenyeit. Amikor 2017-ben Csaba Péter, a zenekar vezető karmestere megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatát, a kitüntetés ünnepélyes átadásán Szőcs Géza mondott ünnepi beszédet – idézik fel az MTI-hez eljuttatott a közleményben.

 

Kultúra | Pannon Hírnök


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek