A múlt hétvégi budapesti pedagógustüntetés, könnyen lehet, mérföldkőnek számít majd a következő évekből visszatekintve. Nem azért, mert a kormányzása során elhasználódott baloldal politikusait csalóka reménnyel tölti el a társadalmi szolidaritás ilyen régen látott megnyilatkozása. A múlt héten, szombaton a Kossuth téren nem klasszikus ellenzéki tüntetés zajlott, hanem egy olyan ágazati demonstráció, amely egyéni kezdeményezésből nőtt ki, országos méretűvé terebélyesedett, ráadásul a felmérések tanúsága szerint, párthovatartozástól függetlenül, a társadalom rokonszenvével is találkozott.
Kalapot kell emelnünk a kezdeményezést elindító miskolci tanárok előtt, akik bátor kiállásukkal nemcsak az oktatási kormányzatnak mutattak fricskát, hanem egyúttal a tehetetlen ellenzéki pártoknak is. A Hermann Ottó Gimnázium tanárainak nyílt levele katalizálta a köznevelésben dolgozók mind látványosabb elégedetlenségét, amire az ellenzéki pártok az elmúlt években alkalmatlannak bizonyultak.
A múlt szombati demonstráció – Schiffer Andrással egyet értve – túlmutat a négy éves parlamenti cikluson, amennyiben nem egyszeri fellángolásról van szó, s a magyar társadalom a jövőben mind gyakrabban mutatja majd jelét az összetartozás tudatának, a szolidaritásnak. A miskolci tanárok kezdeményezéséből kinőtt demonstrációsorozat olyan nem várt életjele a polgári erénynek, amely reménykedéssel tölti el mindazokat, akik a nem csak számszakilag összeadható elmúlt tizennégy év dacára is hisznek egy emelt fejű, élhető Magyarország megteremtésében.
Abban a társadalomban, amelyet általánosan jellemez az irigység – legyen szó anyagi, vagy szellemi javakról, avagy éppen tehetségről, s még a kiábrándult, magukat tehetetlennek érző legjobbaktól is csak hideg cinizmusra futja – meglepő jelenség a polgári öntudat bármilyen apró fellángolása. Ez a szikra könnyen olyan tűzzé nőhet, amely a 2010 óta tartó időszak legnagyobb kihívását jelentheti a mára inkább már csak nevében polgári kormánypártnak.
A hatodik éve kormányzó párt a friss közvélemény-kutatások tanúsága szerint a 2014 óta tartó ciklus legszélesebb támogatottságát tudhatja maga mögött. Beérett a menekültválság határozott kormányzati kezelése, amelynek legtöbb elemével – az idegenellenesség tudatos szítását leszámítva – e sorok írója is egyetért, s újabb lendületet adott a meghirdetett, bőkezű otthonteremtési program, amely ugyancsak rokonszenves elképzelés.
Nem feledhetjük azonban a rendszerszinten működő állami korrupció riasztó jeleit, miközben a társadalmi mobilitás útjai egyre inkább bezáródnak a leszakadó milliók előtt. A kiszolgáltatottak állami megsegítése – lásd rezsicsökkentés – nem a valódi felemelkedést, hanem csak a pillanatnyi túlélést szolgálja. Ilyen módon szembe megy a polgári erényekkel, amelyek elmélyítését 1998 és 2002 között a Fidesz még kiemelt társadalmi programként fogalmazta meg.
A tehetetlen ellenzéket látva, úgy tűnik, valódi politikai fordulat csakis alulról jövő kezdeményezéssel érhető el. Ha a kormánypárt, ahogy már számos esetben bizonyította, hallgat a túlélési ösztönére, újraszabja a magyar társadalomnak szánt kabátot. A mostani etatista kormányzás ugyanis a 2002-es választási vereség következménye. Ebből következően a Fidesz polgári fordulatát csakis a magyar társadalom tudja kikényszeríteni, már ha akarja.
Kolek Zsolt
