Szombathely a Blaguss-buszok mellett döntött

Január elsejétől nem volánbuszok szállítják az utasokat Szombathelyen

A soproni székhelyű Blaguss Agora Hungary Kft. menetrend szerint közlekedő autóbuszai szállíthatják az utasokat január elsejétől Szombathelyen, a Volánbusz Zrt. járművei helyett – határozott csütörtökön egyhangúlag a megyei jogú város közgyűlése.

Az önkormányzat februárban nyilvános pályázatot írt ki a feladat ellátására, mindkét cég pályázott, de végül a Blaguss Kft. ajánlatát találták kedvezőbbnek, illetve megállapították azt is, hogy a Volánbusz ajánlata több ponton eltért a pályázati kiírástól, így az nem tekinthető érvényesnek.

A közgyűlés által csütörtökön jóváhagyott új szolgáltatási szerződés tíz évre szól, 2022-ben 1 milliárd 300 millió forintot fizet majd az önkormányzat a szolgáltatásért.

A Blaguss cégcsoport osztrák családi vállalkozás, amely többek között Bécsben is részt vesz a közösségi közlekedésben, a magyar és osztrák tulajdonban lévő Blaguss Agora Hungary Kft. pedig előbb Sopronban, majd Győrben kapcsolódott be a személyszállításba, olyan nagy cégeket szolgálnak ki, mint például az Audi.

Szlávik Gábor, a Blaguss Agora Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a szavazás előtt elmondta: vállalják, hogy Szombathelyen január elsejétől 75-80 százalékban vadonatúj, Euro VI-os környezetvédelmi besorolással rendelkező motorokkal szerelt Mercedes típusú alacsonypadlós autóbuszokkal szállítják majd az utasokat Szombathelyen.

Hozzátette: egyelőre bérlik majd telephelyüket, de Sopronhoz és Győrhöz hasonlóan Szombathelyen is saját telephelyet vásárolnak. Szólt arról is, a pályázati követelményeknek megfelelően autóbuszaikon korszerű digitális utastájékoztatás lesz, a nagyobb autóbuszmegállókban pedig GPS alapú applikációval segítik a valós idejű tájékozódást.

Nemény András (Éljen Szombathely!) polgármester a közgyűlésen ismertette: további egyeztetéseket folytatnak a Volánbusz Zrt.-vel, a közlekedési társasággal ugyanis még több száz millió forintos elszámolási vitájuk van.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Facebook 

 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek