Szombaton lobban fel az első adventi gyertya lángja Kecskeméten

Tizennyolcadik alkalommal szervezi meg Kecskeméten a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület az Adventi szombat esték elnevezésű programsorozatát

Idén is hétről-hétre fellobban egy-egy gyertya a főtéren város adventi koszorúján, miközben rövid műsorok keretében az egyházi felekezetek képviselői osztják meg ünnepváró gondolataikat. A rendezvények kapcsolódnak a Kecskeméti Téli Fényünnep és Csodaország programsorozatához.

A járványhelyzet miatt az adventi gyertyagyújtások során megszokott szeretetvendégségek ezúttal elmaradnak. A szervezők, Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, valamint a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ minden érdeklődőt tisztelettel várnak.

Az első gyertya Kecskemét Főterén november 27-én, szombaton 17 órakor lobban fel., Gaál József és dr. Homoki Tamás alpolgármester gyújtja meg. Adventi gondolatait megosztja Feczák László, a Kecskeméti Görögkatolikus Parókia parókusa, Görbe László piarista szerzetes, a kecskeméti Szentháromság Plébánia plébánosa. Az ünnepi műsorban közreműködnek: a Hírös Néptánc Tanoda növendékei, valamint a görögkatolikus parókia és a Szentháromság plébánia közössége.

A második gyertyagyújtás december 4-én, szombaton 17 órakor kezdődik. A gyertyát meggyújtja dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő és Falu György alpolgármester. Adventi gondolatokat mond Kis János, a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség lelkésze. Az ünnepi műsorban fellép a Kecskeméti Evangélikus Egyházközség Glória Énekkara, a Zegernye együttes, a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.

A harmadik gyertyát december 11-én, szombaton 17 órakor dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Engert Jakabné alpolgármester gyújtja meg. Adventi gondolatok hallhatók Kuti József, a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkészétől. Fellépnek a Kecskeméti Református Internátus diákjai, a Kecskeméti M. Bodon Pál Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.

Az utolsó, negyedik gyertya december 18-án, szombaton 17 órakor lobban fel, dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester gyújtja meg.

Adventi gondolatait megosztja Mike Sámuel, a Kecskeméti Baptista Gyülekezet lelkipásztora és Szerdi Szilárd, a Kecskeméti Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora. Az ünnepi műsor színesítik a Kecskeméti Baptista Gyülekezet énekkara, valamint a betlehemes játék a Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola tanulói előadásában. – írja a Baon.hu

 

Révhegyi Andrea

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek