Szövetségek háborúja: AUKUS kontra SESZ 2.rész

Miközben az egész világ az Egyesült Államok, Ausztrália és az Egyesült Királyság közreműködésével megalakult új, nukleáris, Indo-csendes-óceáni védelmi szövetség jelentőségéről beszél, kissé háttérbe szorult egy geopolitikai szempontból szintén lényeges társulás – Erbszt Adrienn külügyi elemzése.

Szeptember 17-én tartották az idén húsz esztendős Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) ünnepi csúcstalálkozóját a tádzsik fővárosban, melyen a tagállamok vezetői jóváhagyták az Iráni Iszlám Köztársaság SESZ tagságához szükséges felvételi eljárás megindítását. A folyamat végére Iránnal kilenc főre duzzad az elsősorban védelmi szövetség, melynek teljesjogú tagja Kína, Oroszország, India, Pakisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán.

A keleti NATO-ként is emlegetett Sanghaji Együttműködési Szervezetet 2001. június 15-én alapította Kína, Oroszország, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Kirgizisztán Üzbegisztán és Irán, ám utóbbi csak megfigyelői státusszal vett eddig részt benne. Bő 15 évvel az alapítást követően a szervezet tagja lett a térség két meghatározó, ám egymással nem túl jó viszonyokat ápoló India és Pakisztán, s ezzel az állandó tagok kitették Eurázsia területének közel 60%-át. Az egyesülés elsődleges célja a kölcsönös bizalom kiépítése volt a katonai szférában, illetve a közös határok – a lehetőségekhez mérten – demilitarizációs folyamatainak elősegítése. Mindkét cél hatalmas kihívást jelent a tagoknak. Elég, ha csak az indiai-pakisztáni, indiai-kínai, orosz-kínai, tádzsik-kirgiz, üzbég-tádzsik, kazah-üzbég alvó és aktív határvitákra gondolunk.

Az SESZ országok teljes népessége megközelíti a 3,4 milliárd embert, ezzel a világ népességének mondhatni fele vesz részt benne. A szervezet nem kifejezetten minősül katonai együttműködésnek, bár fő feladatai közt szerepel a térség stabilitásának megteremtése, a szeparatista és terrorista csoportosulások elleni küzdelem, illetve az illegális fegyver-, és kábítószerkereskedelem üldözése. Mindemellett nagy hangsúlyt kapnak a kulturális, energetikai és gazdasági együttműködések is. A SESZ fő céljai közt szerepel az illegális migráció és a bűnözés megfékezése a multidiszciplináris kapcsolatok révén.

Kínai tudósok a szervezetet kétkerekű szekérhez hasonlítják, ahol a tengely egyik oldalán a biztonság, a másik oldalán pedig a gazdaság kell legyen a hajtóerő. Globális nagyszabású tervekről is olvashatunk a szervezet alapító okiratában, ilyen például egy új demokratikus, igazságos és ésszerű politikai és gazdasági nemzetközi rend kiépítése. A tagországok közti súlyos ellentétek, illetve az integrációt elősegítő infrastruktúra hiányossága egyelőre nem teszi egyenlő lapra egy NATO kaliberű szervezettel, ám nem tekinthetünk el attól, hogy tagjai közt van a világhatalomra törekvő gazdasági nagyhatalom Kína, a hasonló ambíciókat dédelgető Oroszország és az egyre jelentősebb erővel bíró India, továbbá a világ tíz nukleáris fegyverrel rendelkező hatalma közül négyet biztosan sorai közt tudhat, s a csatlakozó Irán is ebbe az irányba tart.

Állandó megfigyelőnek minősül Afganisztán, Fehéroroszország és Mongólia, partnerek pedig: Szaúd-Arábia, Katar, Törökország, Egyiptom, Azerbajdzsán, Örményország, Nepál, Sri Lanka és Kambodzsa. Számos ország szeretne megfigyelő lenni a szervezetben, ők be is adták kérvényüket e pozícióra: Izrael, Ukrajna, Irak, Szíria, Banglades, Maldív-szigetek, Vietnám és Bahrein. A Sanghaji Együttműködés hivatalos, kooperatív partnerséget tart fent a Következő szervezetekkel: ENSZ, Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete, FÁK, Eurázsiai Gazdasági Unió és az ASEAN. A szervezet lassan, de látványosan fejlődik, együttműködései évről-évre mélyülnek el, s mindezzel párhuzamosan jelentősége is növekszik, ami egyre inkább felhelyezi a geopolitika térképére.

A Dusanbéban szervezett ünnepi találkozón Iránt a frissen megválasztott, keménykezűbbnek tartott iráni elnök képviselte már, Ebrahim Raiszi, aki a beszédében nagy reményeket fűzött a csatlakozáshoz országa számára mind gazdasági, mind biztonsági síkon. Fontos kiemelni, hogy Raisi első hivatalos külföldi útja volt a SESZ ülés, ennek a jelentéstartalma vitathatatlanul nagy. Teherán elsődleges célja a tagsággal, hogy Irán tovább mélyítse integrációját a nagy kereskedelmi potenciálokkal bíró kínai „Egy Övezet-Egy Út” kezdeményezésben, illetve abban bízik, hogy a SESZ képes lesz olyan mechanizmusok kidolgozására, melyek által megszabadulhat a nyugati szankciók negatív hatásaitól. Raisi a szankciókat a terrorizmussal tette egyenlővé felszólalásában, s nyíltan elítélte az Egyesült Államok egyoldalúságát, s összehangolt erőfeszítéseket szorgalmazott a szankciók elleni küzdelemben. Ez azt mutatja, hogy Raisi a SESZ-t egyértelműen egy USA ellenes platformnak tekinti, ám kérdés, hogy a többi tag is így látja-e?

Az minden esetre, hogy Irán felvételével egy időben Szaúd-Arábiát, Katart és Egyiptomot partneri státuszba emelték a szövetségben mindenképp kiegyensúlyozó szándékról tanúskodik. Peking és Moszkva az ilyen lépésekkel természetesen éket próbál verni az USA és az Öbölmenti, illetve arab országok viszonyába, s igen, Washington már számtalanszor figyelmeztetett arra, hogy akár csak a partnerségi státusz is a SESZ-ben, kockázatokkal járhat. Az azonban szintén kétségtelen, hogy Irán felvételével a SESZ tagországok együttesen tettek tanúbizonyságot arról, hogy nem ismerik el a Nyugat Teherán ellenes szankcióit, hisz az együttműködések során nem fogják azokat figyelembe venni.

A kínai külügyminiszter, Wang Yi iráni kollégájával egyeztetve úgy fogalmazott, hogy Kína határozottan támogatja Teheránt a hegemónia elleni fellépésben, valamint szuverenitásának, méltóságának, törvényes jogainak és érdekeinek védelmében. Kína és az USA viszonya napról-napra romlik, s az Egyesült Államok majdhogynem ugyanazt a fegyvert használja Peking ellen nagyban, amit Teherán ellen is; a nemzetközi elszigetelést. Ez, természetesen, a mindenkivel szövevényesen összefonódott kínai gazdaság és infrastruktúra esetében nehézkesebb lesz, mint Iránnal volt. S ahogy látjuk – ha nem is egyszerű a helyzet – mind Irán, mind Venezuela, de Kuba és Oroszország is életben tudott maradni a súlyos nyugati szankciók ellenére, ráadásul ők lényegesen bizonytalanabb és kisebb gazdasággal rendelkező országok, mint Kína.

Az állandó tagokat képviselő államfők egytől-egyig támogatták Irán felvételét, Putyin Irán térségbeli szerepének fontosságára mutatott rá, Hszi Csin-ping pedig a SESZ növekedésének jelentőségére hívta fel a figyelmet. A kínai elnök szerint mindez a világbékét segíti elő, s a szervezet bővülése hozzájárul a nemzetközi rend és a globális fejlődés fenntartásához. Kevésbé fenséges szavakat használt Narendra Modi, indiai miniszterelnök, aki szerint a szervezet növekedése Irán felvételével azt bizonyítja, hogy a SESZ-nek egyre nagyobb a befolyása a világra. Moditól furcsán is hangzottak volna a nagyobb áhítattól visszhangzó kijelentések a SESZ csúcstalálkozón, mivel rá egy héttel már a Fehér Házban pózolt Joe Biden, Szuga Josihide (Japán) és Scott Morrison (Ausztrália) mellett a QUAD Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd országainak ülésén. Ha pedig nagyon egyszerűen akarunk fogalmazni jelenleg India a közös halmaz a SESZ és a QUAD, a Kelet és a Nyugat között.

Irán felvételi kérelmét 2008-ban adta be, az pedig, hogy most határozták el magukat a szövetség tagjai felvételével kapcsolatban, nem véletlen. Teherán tagságában a legnagyobb szerepet az afganisztáni kivonulás teremtette új valóság játszotta, mivel Iránnak – mint szomszédos államnak – viszonylag nagy hatása lehet a folyamatok alakulására. A síita országnak a tálibok győzelme előtt meglehetősen intenzív kereskedelmi kapcsolatai voltak az afgánokkal, s azt láthatjuk, hogy Teherán a jelenlegi tálib vezetéssel is nyitott a párbeszédre, ráadásul a határos afgán régiót lakó síita hazarák által némi befolyással is rendelkezik.

A SESZ vezetése valószínűleg Irán felvételével egy egységesebb eurázsiai elképzelés életre hívásában és megvalósításában bízik, mely rendezné Afganisztán kaotikus, mindenkire veszélyes helyzetét. Következő lépésként azt is érdemes előre vetíteni, hogy mivel Afganisztánt Irán felvételével teljesen körbe veszik az SESZ tagországok, ezért a jelenlegi átmeneti időszakot követően ez az ország is nagy valószínűséggel belép majd a szervezetbe, hiszen jelenleg is már megfigyelő. Ha pedig az olyan bizonytalan országokra gondolunk – akik kellőképpen csalódottak a nyugati beavatkozások sikertelensége miatt – mint Irak és Szíria – még annak a lehetősége is felmerülhet, hogy egységes szárazföldi blokként a Sanghaji Együttműködési Szervezet elérjen egészen a Földközi-tengerig.

Irán számára – aki a nyugati szankciók kereszttüzében éli mindennapjait – rendkívül fontos, hogy stabil támogatókra találjon mind politikai, mind gazdasági, mind biztonsági síkon, különben nem fogja tudni még sokáig fenntartani a fejét a nukleáris tárgyalások olykor viharossá váló folyamataiban. Raiszitól is sokkal keményebb politikát várnak világszerte, melybe talán kevésbé fér bele a korábbi elnök és külügyminiszter Rouhani és Zarif egyensúlyozása nyugat és kelet között. Ráadásul Irán gazdasága azóta csak tovább gyengült a nyugati elszigetelés és a koronavírus járvány miatt, így ideje sincs a hintázásra a két világ közt. Ha pedig India esetét nézzük az is világos, hogy a SESZ tagság még nem jelent teljes elköteleződést – amitől az irániak hagyományosan félnek – azonban számos előnyös projektet eredményezhet a közel-keleti ország számára.

Az iráni tagság az afganisztáni kérdés mellett a szervezet számára egyszerre jelent új energiaforrásokat, gazdasági potenciálokat, illetve a nyugati terjeszkedés tényét. A közel-keleti erőviszonyokat is át fogja rendezi Irán csatlakozása, hiszen az eddig sem halovány jelenlétét csak felerősítheti a hivatalos kínai, orosz, közép-ázsiai partnerség, így Teherán új státusza érinteni fogja a közel-keleti és kaukázusi folyamatokat is.

A SESZ tagság várhatóan még szorosabbra fogja fűzni a szálakat Irán és Kína közt, akik a múlt tavasszal 25 éves stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá, amely többek között 400–600 milliárd dolláros kínai beruházásokat hoz Teheránnak. A Sanghaji Együttműködési Szervezetben való tagság alapvetően megkönnyíti a tagországok közti politikai és gazdasági kapcsolatok fejlődését – még ha intézményi szinten egyelőre le is vannak maradva a nyugati szervezetektől – a blokk 2017-ben például 330 milliárd dollár forgalmat regisztrált a tagállamok között.

Fontosabb mellékszálként meg kell említenünk az oroszok égisze alatt működő Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének összehangolását a Sanghaji Együttműködési Szervezettel. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Dusanbéban szervezett SESZ csúcstalálkozóval egyetemben ez a szervezet is ülésezett. Mivel mindkét szervezet elsődleges küldetése a térség stabilitásának elősegítése, s tagsága közel azonos, egyre több kérdésben és projektben működnek együtt. Mindez még látványosabbá teszi a keleti integrációs folyamatokat Kína és Oroszország vezetésével. A SESZ ülés mentén ráadásul úgy tűnik kezd formálódni egy négyoldalú keleti biztonsági szövetség is az amerikai QUAD mintájára, Pakisztán, Irán, Oroszország és Kína (PIRC) közt, amely Ausztrália, India, Japán és az Egyesült Államok riválisa lehet a térségben. Ma a jövőt jelentősen meghatározó folyamatok zajlanak Ázsiában, a SESZ a kínai-orosz elképzeléseket képviseli elsősorban, míg a QUAD és az AUKUS az amerikait.

Irán és a SESZ politikájáért leginkább felelős Oroszország és Kína geopolitikai hangsúlyának erőteljes változására számíthatunk a jövőben Közép-Ázsia és a Közel-Kelet területén. Afelől sem lehet kétségünk, hogy a kereskedelmi és gazdasági szférában, az energetikában, az infrastruktúra területén, továbbá biztonsági és pénzügyi téren is komoly együttműködéseknek adnak majd színteret az egyre gyakoribb SESZ ülések. Egységes és hatalmas piac létrejövetelét eredményezhetik az elmélyülő kapcsolatok, ami Teherán számára rendkívül lényeges ilyen nehéz időkben és ekkora elszigeteltségben.

Azonban Irán számára van egy még lényegesebb ok a csatlakozásra, hiszen a SESZ tagság visszatartó erő lehet az Egyesült Államok és szövetségesei esetleges katonai beavatkozása esetén, amire az elmúlt évek – főleg a Trump időszak – alapján megvan minden lehetőség. Ráadásul a bécsi nukleáris tárgyalások sem haladnak a várt irányba, Teherán pedig a korábbiakhoz képest egyre kevésbé nyitott a Nyugat javaslataira. Egy szó, mint száz a Sanghaji Együttműködési Szervezet – még ha nem is NATO súlyú egyesülés – jelentősen emeli Irán súlyát a világban. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy Oroszország és Kína az ENSZ Biztonsági Tanácsának két állandó tagja. Mindenesetre az Öbölmenti országok, az USA, vagy éppen Törökország is arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad Iránnak túlbecsülnie a SESZ tagsága miatti új helyzetét, ebből pedig az szűrhető le, hogy szúrja a szemüket.

Az nem vitás, hogy az USA számára a SESZ bővülése nem kedvező folyamat, a kérdés mindössze annyi, hogy mennyire veszélyes ez rá nézve? Az afganisztáni kivonulást követően egy összehangolodó Eurázsia kezd kirajzolódni a térségben, ami semmiképpen nem lehet washingtoni érdek, ám egyelőre úgy tűnik a Fehér Ház belátta, hogy nem tud ez ellen tenni. Úgy tűnik inkább más frontokra csoportosítja át erőforrásit, ami meglehetősen kellemetlenné válhat elsősorban Kína számára, ide vehetjük a QUAD, vagy éppen az AUKUS védelmi megállapodásokat. Talán Moszkva számára lehet ez egy igencsak viselhető forgatókönyv, az USA inkább a tőle távolabb elhelyezkedő Indo-csendes-óceáni térségre koncentrálja figyelmét, nem a posztszovjet, orosz érdekszférához tartozó országokra, s nem is Európára.

A nagyhatalmi versengés Kína és az Egyesült Államok közt Oroszországot, Iránt, Kínát és a többi SESZ tagállamot az együttműködések elmélyítésére ösztönzi. A Sanghaji Együttműködés teret biztosít a katonai együttműködések és a térségbeli gazdasági kooperációk fejlesztésére, ezzel pedig csökkenhet a függőség az euroatlanti piacoktól, politikától. A függetlenség pedig rendkívül lényeges tényező az amerikaiakkal történő versengésben, hiszen kiütnék vele az egyik legnagyobb fegyvert a kezükből; a szankciók általi elszigetelést. Az USA feje minden esetre fájhat a SESZ bővülés miatt, hiszen mostanra a régió legjelentősebb hatalmait foglalta magába. Eközben Franciaország már a NATO stratégiai céljainak felülvizsgálatáról beszél, a leköszönő Merkel is a franciák védelmébe állt, de meglátjuk a mai választásokat követően mi lesz a német álláspont. Az Európai Unió vezetése önálló európai védelmi politikát javasol, a Vatikán pedig elítéli az USA újabb fegyverkezési versenyt serkentő katonai szövetségét a csendes-óceáni térségben. A frontok ma Ázsiába helyeződnek át, de nem lenne szabad megfeledkeznie Európáról egyik harcoló félnek sem, hiszen hatalmas gazdasági és politikai befolyása van a világra, s ha magára hagyják, még a végén magára talál.


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek