Szövetségek háborúja: AUKUS kontra SESZ

Kína és az Egyesült Államok közt a feszültség napról-napra magasabb szintre lép, a világvezetésért folyó kiélezett harc pedig egyre kézzelfoghatóbbá válik. Az elmúlt hét is erről tanúskodik, hiszen mindkét fél beszámolhatott szorgos, „csapatépítő” munkájának sikeres eredményéről. Erbst Adrienn külügyi elemzése

Az Egyesült Államok életre hívta az Egyesült Királyság és Ausztrália segítségével az AUKUS védelmi szövetséget Kína megfékezésére, míg a Kína és Oroszország égisze alatt működő Sanghaji Együttműködési Szervezet Irán tagfelvételével demonstrálta a Kelet terjeszkedési terveit és a közel-keleti erőviszonyok átrendezési szándékát.

Múlt hét csütörtökön az amerikai, a brit és az ausztrál állam vezetői jelentették be az új stratégiai, védelmi szövetség megalapítását, mely legelső kitűzött projektje révén egyfajta új felállású, nukleáris együttműködéssé is válik az Indo-csendes-óceáni térségben. Az első megállapodás közt szerepel ugyanis az ausztrál haditengerészet nukleáris tengeralattjárókkal történő felszerelése, ezzel pedig Ausztrália lett a második ország Nagy-Britannia után, akivel az USA ilyen együttműködésbe lép. A szövetség hivatalos célja szép köntösbe bújtatva az, hogy a XXI. század kihívásaival szembe tudjon nézni a három ország, s fenntarthatóvá tegyék a békét és stabilitást a térségben. Azonban nem lehet kétséges senki számára, hogy a három hatalom együttes fellépésének célpontja nem más, mint Kína, akinek egyre fenyegetőbb feltörekvését kívánják regionális és globális szinten is letörni.

indo_pacific

A Joe Biden, Boris Johnson és Scott Morrison által bejelentett védelmi szövetség a katonai együttműködések mellett komoly hangsúlyt fog fektetni a kibertérben történő együttműködésekre és a technológiai fejlesztésekre, azon belül is a mesterséges intelligencia területére. Az ausztrál miniszterelnök és az amerikai elnök felhívta a figyelmet az egyre súlyosbodó fenyegetésekre a régióban, s maga a katonai partnerség magasabb szintre emelése is ennek köszönhető. Mindez a gyakorlatban annyit jelent feketén-fehéren; hogy Washington a Peking elleni küzdelemben elengedhetetlennek találta Ausztrália felszerelését nukleáris elrettentő erővel.

Az AUKUS létrehozatalában van egy-két kiemelendő tényező, ami megkülönbözteti az USA többi térségbeli szövetségétől. Elvi alapját a nyugati civilizációs testvériség adja az USA, Nagy-Britannia és Ausztrália között, mely lényeges extra löketet adhat a nyugati erőfeszítéseknek a térségben. Szintén kiemelendő Nagy-Britannia katonai szövetségesként történő beemelése az Indo-csendes-óceáni térségbe. A harmadik fontos faktor pedig a már említett nukleáris jelenlét növelése. Az Egyesült Államok nem titkolt katonai szövetségese még a térségben Dél-Korea, Japán, illetve számos országgal mélyülnek az ilyen típusú együttműködések, lásd Indiát, vagy éppen Vietnámot. Komoly figyelmet kapott – elsősorban Kína részéről – amikor újraformálták 2017-ben a QUAD (Négyoldalú Biztonsági Párbeszéd) nevezetű együttműködést az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália és India között. Ahogy az AUKUS-nak, úgy a QUAD-nak is elsődleges célja katonai síkon megfékezni Kína feltörekvését a régióban. Mindkettő katonai szemléletű, regionális együttműködés.

A QUAD különlegességét akkor elsősorban India csatlakozása adta, akinek komoly gondot jelent a kínai térnyerés közvetlen szomszédságában. A két ősi hatalmat számtalan konfliktus és hosszú idők óta fennálló szembenállás jellemzi, ma is létező területi vitáik sűrűn torkollanak katonai összecsapásokba határaikon, s a feszültséget csak tovább növeli az egyre inkább Kínával szövetkező, ősellenség Pakisztán szerepvállalása az afganisztáni tálib hatalomátvételben. Egy kínai támogatással rendelkező Pakisztán India számára komoly gondot jelenthet, főleg az iszlám közösségek által lakott területein, amikre Iszlámábádnak is fáj a foga. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy India ugyan tagja a katonai szellemiségű QUAD együttműködésnek, mégsem kötelezte el magát teljesen Washington mellett, ő az egyetlen a tagok közül, aki nem minősül teljesmértékben amerikai szövetségesnek. Ennek éles bizonyítéka, hogy egyúttal teljesjogú tagsággal rendelkezik a Sanghaji Együttműködési Szervezetben, mely szintén elsősorban biztonsági alapokon nyugvó együttműködés Kína, Oroszország, India, Pakisztán, Kazahsztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Kirgizisztán között, s immáron a frissen csatlakozott Iránt is ide vehetjük.

Jól érződik, hogy számos ország próbál egyensúlyozni a térségben az egyre feszültebb kínai és amerikai szembenállás közepette. Mindez számukra elengedhetetlen, hiszen millió szálon kapcsolódnak a két nagyhatalommal – gazdasági kapcsolatokkal, politikai és védelmi együttműködésekkel. Az olyan országok, mint India, Pakisztán, vagy Vietnám, jól láthatóan nem akarnak elköteleződni egyik nagyhatalom mellett sem száz százalékosan. Stratégiájuk inkább az egyensúlyozást helyezi előtérbe, ugyanis mind az amerikaiak, mind a kínaiak túlzott befolyása veszélyt jelenthet az ő saját elképzeléseikre, így ha egyfelől erősítik, másfelől gyengítik is őket, fenntarthatnak egy számukra optimális helyzetet. Mindez azt eredményezi, hogy nem válnak sem teljesmértékben ellenfelekké, sem teljesmértékben szövetségessé, mindkettővel megmaradnak az olyan létfontosságú kapcsolatok, amik erősíthetik gazdaságukat, védelmi potenciáljukat, térségbeli befolyásukat.

Az AUKUS életre hívásának központi generálója természetesen Kína, akinek terjeszkedő magatartása a nemzetközi vizeken valóban aggasztó – elsősorban a szomszédos országok számára, mint Dél-Korea, Japán, vagy Vietnám. Egyértelmű, hogy Peking haderejét folyamatosan fejleszti, növeli, tengeri katonai bázisainak számát is gyarapítja, ám azt is világosan látni kell, hogy elsősorban gazdasági potenciáljai miatt került trónkövetelő pozícióba. Éppen ezért is tűnik kissé aszimmetrikusnak az amerikai válasz a kínai fenyegetettségre, hiszen katonai erővel és védelmi szövetségekkel nem lehet adekvát válaszokat adni a kínai gazdasági kihívásokra. Mai világunkban a globalizáció és a szabad piac teremtette szövevényes hálózat – melyben Kína kommunista államként is mesterien működik – nehezen befolyásolható katonai döntésekkel.

Az amerikai katonai szövetségek mellett nyilvánvalóan elengedhetetlen lenne a korábbi Transz-csendes-óceáni Partnerséghez (TTP) hasonló kereskedelmi egyezmény létrehozása az USA és az ázsiai országok között Kína kizárásával. A TTP számos sebből vérzett azonban, már Obama megkezdte a kihátrálást belőle, majd Trump egyik első intézkedései közt volt a szerződés felmondása. A bent maradó tagok ugyan nem mondták fel az együttműködést, azonban az Egyesült Államok kilépésével gazdátlanná vált a szervezet és eredeti célját is elvesztette, nem lett a térség vezető gazdasági partnersége.

Ezzel ellentétben Kína megalkotta 2020-ra a világ eddigi legnagyobb szabadkereskedelmi övezeteként funkcionáló ázsiai Regionális Átfogó Gazdasági Partnerséget (Regional Comprehensive Economic Partnership, RCEP), melynek 15 tagja közt még amerikai szövetségesek is megtalálhatók; Japán, Dél-Korea és Ausztrália. Mindez, az újdonsült katonai szövetségek tükrében, meglehetősen ambivalensnek tűnik, hiszen az amerikai-kínai szembenállás előrehaladtával egyre nehezebben lesz tartható, hogy gazdaságilag ezek a térségbeli országok Kínához közelednek, ám védelmet és garanciákat Washingtontól várnak Kína ellenébe. Összevont haditengerészettel ijesztgetik Pekinget az Indiai és Csendes-óceánon, miközben biztosítják a kínaiakkal történő áruforgalmat ugyanezen útvonalakon.

Nem lehet véletlen döntés, hogy Peking – egy nappal az AUKUS bejelentése után – beadta csatlakozási szándékát a Csendes-óceáni térség partnerségéről szóló átfogó és progresszív megállapodáshoz (Comprehensive and Progressive Agreement for Trans-Pacific Partnership – CPTPP). Ez a speciális tagságú kereskedelmi megállapodás Ausztrália, Brunei, Kanada, Chile, Japán, Malajzia, Mexikó, Új-Zéland, Peru, Szingapúr és Vietnam között a TPP amerikai feladása után jött létre. Kína az amerikai katonai lépésre a számára legtesthezállóbb módon válaszolt – gazdasággal, kereskedelemmel – hiszen egy esetleges csatlakozással tovább mélyítené így is rendkívül biztos alapokon álló ázsiai gazdasági kapcsolatait. A jelentkezők közt van még egyébként Nagy-Britannia is. Természetesen a jelentkezés nem jelenti egyenesen a felvételt is, sőt a mai viszonyok közt ez meglehetősen kérdéses lenne, ám jól mutatja az USA és Kína közti aszimmetrikus versengést.

Nem vitás, hogy az AUKUS katonai szövetség létrejöttével egy új nyugati erő-háromszög formálódott ki a térségben Kínával szemben, meglátjuk mik lesznek Peking válaszai erre a kicsit sem becsomagolt fenyegetésre. Az új szövetség ünnepélyes kihirdetését azonban súlyosan beárnyékolják más nyugati szövetségesek ellenérzései, s elsősorban itt a franciákat kell kiemeljük. Az amerikai, brit és ausztrál vezetők bejelentése alapján már tudjuk, hogy 2036-ra Ausztrália nyolc nukleáris meghajtású tengeralattjáróval lesz gazdagabb. A bökkenő az egészben viszont az, hogy építésükhöz az ausztrál Adelaideben található hajógyárat fogják használni, azonban ehhez a korábban Franciaországgal megkötött tengeralattjáró építési megállapodást fel kellett mondania az ausztrál félnek. Érthető módon az ausztrál (amerikai, brit) döntés komolyan feldühítette Párizst, hiszen amellett, hogy hatalmas pénzektől esnek el, saját szövetségeseik szúrták hátba. Franciaország a haditechnikai együttműködésekkel esélyt kapott volna arra, hogy növelje pozícióit a dél-kelet-ázsiai térségben, azonban most ezt elvették tőle saját szövetségesei; a britek és az amerikaiak.

Komoly diplomáciai jelzéseket is láthattunk, melyek a franciák súlyos csalódottságát, kiábrándultságát fejezték ki. A franciák kiálltak az amerikai szabadságharc mellett a britekkel szemben, s ezt katonai síkon is bizonyították, amikor 1781. szeptember 5-én a Chesapeake -i csatában a brit flotta ellen felsorakoztak. A 240. évforduló megünneplése azonban francia részről elmaradt az AUKUS ügy miatt, a francia washingtoni nagykövetség lemondta az eseményt. Ennél még súlyosabb és eddig példátlan diplomáciai döntés is született, Párizs konzultációra visszahívta szeptember 17-én az ausztráliai és az amerikai nagyköveteit.

Az AUKUS életre hívása és a franciák kitúrása összességében Európában is zavart okozott, hiszen az a kép kezd kirajzolódni, hogy az Európai Unióból kilépett Egyesült Királyság az Egyesült Államokkal már nyíltan szorosabb szövetségi szintre került. Boris Johnson szerint brit szempontból az új szövetség célja nem egy másik ország elleni fellépés (franciák), hanem mindössze annak a demonstrációja, hogy Nagy-Britanniának milyen szorosak a kapcsolatai az Egyesült Államokkal és Ausztráliával. De vajon akkor most kinek is kell ezt demonstrálni; Kínának, vagy az Európai Uniónak? Egyértelmű, hogy a britek új dimenzióba helyezték külpolitikájukat az EU elhagyásával, s minden lépésükkel egy bizonyos miniatűr nagyhatalmi pozíciót próbálnak megszerezni, s mi erre a legalkalmasabb helyszín, ha nem Ázsia? Az elmúlt egy évet tekintve látványosan növelték jelenlétüket a térségben, különösképpen a volt brit gyarmatbirodalomhoz tartozó országokban, mint India. Az AUKUS lehetőséget biztosít Nagy-Britanniának arra, hogy bebizonyítsa; az Európai Unió nélkül is lehet világtényező.

Az európaiak kihagyása a szövetségből, illetve a franciák kitolása a nagyszabású tengeralattjáró üzletből azt üzeni mind az öreg kontinens, mind a világ számára, hogy a nyugati szövetségi rendszer nem egységes minden kérdésben. Franciaország biztosan, de az Európai Unió nemzetállamai is valószínűleg azt a következtetést fogják levonni az esetből, hogy saját magukra kell jobban támaszkodniuk. Bizonyára tovább növekszik a bizalmatlanság az Egyesült Államokkal szemben, melyet már eddig is megalapoztak az olyan esetek, mint a lehallgatási botrányok, az elnökválasztás körüli viszályok és botrányok, vagy a legutóbbi egyoldalúan eldöntött afganisztáni kivonulás. Washingtonnak azonban úgy látszik vállalnia kellett ezt a kockázatot a csendes-óceáni térségért való küzdelem miatt, s egy önállósuló Európai Unió sem kell egyenlőre álmatlan éjszakákat okozzon neki, hisz valljuk meg őszintén ehhez túl megosztott ma még. Valószínűleg az amerikai külpolitika számára most az ázsiai régió nagyobb prioritást élvez, mint az Európai Unió kényeztetése.

Fontos kijelentést tett az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen, amikor úgy fogalmazott, hogy Európának fel kell mutatnia az óhaját saját fegyveres erő létrehozására. Ezen javaslatokat csak még égetőbbé teszik az olyan események, melyek az AUKUS megalapítása körül történtek. Hasonló bizonytalanságot eredményezhet az AUKUS az olyan amerikai szövetségeseknek is, mint Japán, Dél-Korea, akik elkötelezettségük ellenére sem tudtak ilyen magas szövetségesi pozícióba jutni az USA szemében. India számára is elgondolkodtató lehet az új felállás, hiszen a franciákkal egyetemben ők is meglehetősen jó viszonyt tartanak fenn Ausztráliával, s nem túl hízelgő az, ami a franciákkal történt jelen esetben.

Azon kívül, hogy a kínaiak ellenérzéseket táplálnak az új háromoldalú, nukleáris, katonai szövetséggel szemben közvetlen környezetükben, más egyébként nyugati szövetségi rendszerbe tartozó ország sem ebben látja a térség stabilitásának garanciáját. Új-Zéland egyre inkább távolodik az ausztrálok Kínával kapcsolatos álláspontjától, s az AUKUS kapcsán az állam miniszterelnök asszonya elmondta, hogy országa nem kívánja feloldani a nukleáris tengeralattjárók Új-Zéland területére való belépésének tilalmát. Továbbá azt is jelezte, hogy országa önálló külpolitikával rendelkezik, amely a csendes-óceáni térség stabilitásán és szabályalapú rendjén alapszik, így nem kívánnak részt venni ilyen projektekben.

Lényeges tényező az AUKUS megalapulásában, hogy Kína és Ausztrália viszonya meglehetősen válságos, különösen azóta, hogy Canberra is egyetértett az USA felhívásával a koronavírus lehetséges kínai laboratóriumi eredetének kivizsgálására. Kína nehezményezte azt is, hogy az ausztrál kormány részéről sűrűsödtek a panaszok a kínai haditengerészeti flotta déli irányú bővülése miatt. Peking szép lassan egyre súlyosabb szankciókkal büntette ezért a hatalmas szigetországot, ami komoly csapást mért az ausztrál exportra, gazdaságra. Mivel az ausztrálok elsősorban energetikai és bányászati termékeket, fát és élelmiszert exportálnak Kínába, akadályozásuk más szereplőket juttathat előnyökhöz a kínai piacon, így a hasonló termékekben utazó Oroszországot. Peking végezetül az ausztráloknak sok pénzt jelentő kínai diákprogramot és turizmust is korlátozta.

Vajon Kína is az amerikai szankciós politika hibáját követte el, s ezekkel a korlátozó intézkedésekkel fordította el magától teljesen az eddig azért egyensúlyozó Ausztráliát? Az is kérdés azonban, hogy az exportvezérelt ausztrál gazdaság – mely export 40%-ka a Kínai Népköztársaságban landol – talál-e más alternatívát, mellyel helyettesíteni tudja az egyre szigorodó szankciók miatt kiesett kínai piacot? Hiszen az AUKUS szövetséggel még mindig csak katonai dimenziókról beszélünk és nem gazdaságiakról.

Ausztrália egyre nagyobb fenyegetést lát Kínában, s ennek nyíltan hangot is ad. Scott Morrison miniszterelnök pedig már a Trump féle Kína-ellenes politika abszolút híve. Részben van is okuk az aggodalomra, hiszen az országban folyamatosan növekszik a kínai befektetések száma, éppen úgy, ahogy a kínai diaszpóra is egyre nagyobb. Az amerikaiakkal és britekkel megkötött új nukleáris szövetség mindenesetre egyértelműsítette az eddig egyensúlyozó Canberra hovatartozását.

Az AUKUS elképzelhető, hogy egyfajta NATO prototípus kezdemény, az is elképzelhető, hogy előbb-utóbb egyesül a QUAD négyoldalú biztonsági párbeszéd két ebben nem érintett országával; Japánnal és Indiával. A legutóbbi NATO üléseken világossá vált, hogy napirenden van egy hasonló katonai egyesülés alapítása az Indo-csendes-óceáni térségben Kína megfékezésére, hiszen az Észak-atlanti Szövetség már egyértelműsítette, hogy a legnagyobb kihívást ma Kína jelenti a nyugati világnak. A kezdeményezés azonban sokkal több akadályba ütközik, mint annak idején, amikor a Szovjetunió volt az ellenség. Kína mindenhol ott van, befektet, hitelez, felvásárol, exportál, importál, legyárt. Ilyen formában a világ országainak jelentős része gazdaságilag erősen függ tőle, amit egyelőre nem tud kompenzálni Washington. Ebből az aspektusból nézve világossá válik, hogy a legtöbb ázsiai, térségbeli ország óvatosan fog állást foglalni az USA és Kína harcában. Egyszerűen megfogalmazva: ma az Egyesült Államok a világ vezető nagyhatalma, de mégis Kínából élnek.

Nem különb a helyzet Európában, ahol a kínai gazdasági kapcsolatok messze intenzívebbek, mint az amerikaiak, így nem csoda, ha Németország ódzkodik elfogadni bármilyen Kína-ellenes amerikai javaslatot. Az AUKUS kapcsán azonban egyelőre egy angolszász, tengeri hatalmakat tömörítő, háromoldalú katonai szövetséget látunk, s ebbe a zárt körbe lehetséges, hogy nincs is helye másnak.

Az ausztrál haditengerészet soraiban 2036-ig megjelenő atomtengeralattjárók minden bizonnyal hatni fognak a térség erőviszonyaira, illetve a fegyverkezési versenyt is fel fogják élénkíteni az USA, Kína és Oroszország között. Utóbbi kettő is 2036-ig tervezi ebben a régióban megerősíteni hadiflottáját. Az AUKUS kissé aláásta az európai partnerek szerepét a nyugati szövetségi rendszerben, kissé háttérbe nyomja a NATO-t, mindez természetesen Kína felemelkedésével várható folyamat volt, hiszen a frontvonalak is költöznek az ellenfelek változásával. Azt azonban látni kell, hogy Ázsia teljesen más terep, mint Európa az Oroszországgal vívott csatákban. Itt a térség nagyjából egyik országa sem szeretné Kínán kívül, hogy az Egyesült Államok elhagyja a régiót, ám mindez fordítva is igaz: Kínára is szükségük van, főként gazdaságilag. Az erőviszonyok ezért szövetségesi szinten kisebb mozgásteret kapnak, mint Európában.

A következő elemzésemben egy másik fontos eseménnyel foglalkozunk, mely az AUKUS árnyékában nem kapott akkora figyelmet, mégis meghatározóan fog hatni a közép-ázsiai és közel-keleti folyamatokra. Soron következő cikkem Irán csatlakozásáról a Sanghaji Együttműködési Szervezethez, illetve az orosz-kínai biztonsági szervezet jövőjéről fog szólni.


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek