Sztárok hívták fel a figyelmet a felelős állattartásra Kecskeméten

Sztárok hívták fel a figyelmet a felelős állattartásra Kecskeméten. Állatvédelmi előadást tartott az Argos Állatvédelmi Egyesület a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjainak péntek délelőtt.

Szabó Attila, az egyesület elnöke elmondta, hogy az iskolába már több mint hat éve járnak vissza és osztályonként tartanak szemléletformáló előadásokat a felelős állattartás és az állatvédelem témáiban. Szabó Attila méltatta Boldog Andrea intézményvezető törekvését, aki kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az állatvédelem minden évben a gyermekek figyelmének körébe kerüljön.

Az egyesület meghívására csatlakozott az állatvédelmi naphoz Gelencsér Tímea modell és Balogh Szimóna, az Ázsia Expressz szereplője. A két közismert hölgy kiemelten fontosnak tartja az állatvédelmet, amire köszöntőjükben is felhívták a gyerekek figyelmét, kitérve a helyes állattartás szabályaira, és hangsúlyozták a fiataloknak a tanulás és a nyelvtudás fontosságát, valamint a sport szeretetére buzdították őket.

Az Argos kutyaiskola csapata alapengedelmességi bemutatót tartott. Ezt követően az iskola diákolimpikonokból álló tornászcsapata mutatta be a tudását. Szabó Attila köszönetet mondott a diákoknak, akik szüleik segítségével adományt ajánlottak fel az egyesületnek. -írja a BAON.hu

Révhegyi Andrea

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek