Sztrájkbizottság alakult a Metro Kereskedelmi Kft.-nél

Sztrájkbizottság alakult a Metro Kereskedelmi Kft.-nél, mert a dolgozók nem fogadják el a vállalat béremelési politikáját – közölte Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASz) elnöke az MTI-vel kedden. A társaság szerint a korábban lezárt bértárgyalások után a szakszervezet javaslatait személyes egyeztetés keretében lehet érdemben megvitatni – közölték a KASz bejelentésére reagálva az MTI megkeresésére.

Az elnök közölte, a sztrájkbizottság többi között követeli, hogy minden munkakörben emeljék meg bruttó 210 ezer forintra a teljes munkaidőben dolgozók alapbérét, ezt az összeget vegyék figyelembe a tizenharmadik és a tizennegyedik havi béreknél is. A követelések között szerepel az is, hogy az alapbéremelést vezessék át a bértáblán, továbbá a cég ismerje el a fizetésekben a dolgozók munkában eltöltött éveit, illetve a targonca kezelés bérpótlékját terjessze ki azokra a munkavállalókra is, akik a mindennapi munkavégzéshez használnak targoncát.
A sztrájkbizottság követeléseit megküldte a vállalat vezérigazgatójának.

A társaság közleményében kifejtette: 2018 elején kidolgozta és elindította bérfejlesztési programját, amely az átláthatóság, tervezhetőség és az egyéni teljesítmény elismerésének alapelveire épül. A Metro ezt – a dolgozói visszajelzésekre építő, valamint a piac pontos ismerete és a vállalat növekedéséből adódó lehetőségei szerint kidolgozott – programot hajtja végre következetesen.
A bérfejlesztési program 2020-ig terjedő állomásai és intézkedései a munkavállalók előtt ismertek és széles körben elfogadottak – tették hozzá.
A Metro szerint a KASz néhány nappal ezelőtt újabb, váratlan mértékű követelésekkel állt elő.
“Röviddel az év elején a felek által írásban lezárt bértárgyalást követően egy ilyen nagyságrendű változtatási javaslatot a vállalat vezetése szerint személyes egyeztetés keretében lehet érdemben megvitatni” – áll a közleményben.

 


Hasonló cikkek