Szülinapi atombombát dobott le Matovič

Vasárnap este Igor Matovič kormányfő is kiterítette a lapjait. Feltételei azt sugallják, kész folytatni a kormányzást, de a liberálisok nélkül – adta hírül a ma7.sk.

Hetek óta húzódik a szlovák kormányválság, aminek szinte a mediánján, március 21-én volt egy éve, hogy Igor Matovič Szlovákia miniszterelnöke lett: azonban az évforduló nem ezért lesz emlékezetes. Hanem azért, mert annak estéjén a kormányfő „végre előállt a farbával”, és a portál megállapítása szerint a korábbi hibákat követően „újra taktikai előnyhöz juttatva magát”. Mégpedig azzal, hogy kilátásba helyezte: lemond, mint kormányfő, de egy új kormánynak mindenképpen a tagja lenne. Akár gazdasági miniszterként is…

A kormányzás folytatására szabott feltételei világosan mutatják – fogalmaz a portál cikke –, hogy az elmúlt napokban sikerült biztosítania a parlamenti többséget az SaS és a Za ľudí őt elutasító képviselői nélkül is. Ez pedig azt jelenti, hogy súlyos arcvesztés nélkül a liberálisok aligha fogadhatják el, ha egyik miniszteri tárcájukat beáldozzák a legerősebb kormánypárt javára.

Esti reakciójukban a liberálisok ezt világossá is tették, hangsúlyozva, hogy a kormányfőt a kormányválság megoldása helyett a „személyes bosszúvágya” vezérli. Ráadásul, ha Matovič a kormány tagja marad, akkor az eddig hangoztatottakkal ellentétben Sulík sem hajlandó távozni a gazdasági tárca éléről. Pedig a liberálisok, – ahogy egyébként hangsúlyozzák a portál szerint, – ha szerdáig nem sikerül elfogadható megállapodást kötniük, már a héten hátat fordítanak a Matovič-kabinetnek.

Viszont a helyzet még mindig képlékeny, a ma7.sk szerint a legvalószínűbb forgatókönyv minden fogadkozással és atombombával együtt végül mégis azt fogja eredményezni, hogy Matovič egy két és fél párti kormány élén folytathatja a hét közepétől. Erre van ugyanis a legnagyobb esély a cikk szerint: a legnagyobb kormánypárt frakciója a jelek szerint összezár mögötte, ahogy számíthat a Sme rodina képviselőinek támogatására is, és a többséghez szükséges mandátumok pedig a szétesőben lévő Za ľudí soraiból érkezhetnek.

A portál jóslása szerint Matovič csakis abban az esetben kényszerül feladni a kormányfői széket, ha a Za ľudí végül mégis megmakacsolja magát, és a folytatás feltételének a kormányfő távozását szabja. De ebben az esetben is maradna az esetlegesen megalakuló új kormányban, igaz, csak miniszterként folytatná.

Folytatása következik.

V4 Panoráma | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek