Aranyvasárnap a betlehemi lánggal meggyújtották az utolsó gyertyát Miskolc adventi koszorúján, a belvárosi Szent István téren. Tizenhárom éve hagyománnyá vált Miskolcon, hogy cserkészek hozzák
Cimke: adventi koszorú
A nemzet betleheme Kisgyőrből érkezett Budapestre
A nemzet betlehemét advent első vasárnapján, november 27-én egy ünnepi műsor keretében, 14 órakor avatják fel a Parlament szomszédságában.
Hajdúnánás angyala sok ajándékot hoz
Hajdú-Bihar megye ötödik legnépesebb településén idén is sok ember karácsonyát teszi szebbé a Nánás Angyala Jótékonysági Program.
Ég a szeretet gyertyája Miskolc adventi koszorúján
Az utolsó láng fellobbanásával egy időben az Avasi kilátó is elnyerte ünnepi pompáját, és lett az ország legnagyobb karácsonyfája.
Díjat kapott a II. János Pál pápa tér
Miskolc a II. János Pál pápa térrel nevezett és nyerte el Magyar Tájépítészek Szövetsége díját a Virágos Magyarország országos pályázaton.
Ádvent – Szent várakozás
A Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebb eső vasárnaptól Jézus Krisztus születésének napjáig, december 25-éig tartó advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyi előkészület ideje.
Felkapcsolták az ünnepi fényeket Miskolcon
2020-ban a vírushelyzet megakadályozta a hagyományos adventi ünnepségsorozatot. Most harmincnál is több szervezet fogott össze, hogy létrehozza az idei adventet.
Adventi kiállítás Kecskeméten a Kocsis Pál iskolában
A Kocsis Pál iskola ünnepsége elmarad, de a kiállítást megtartják.
Ég az első gyertya az adventi koszorún
Bár a koronavírus átalakította az idei ünnepvárást, nem kell teljesen lemondanunk a karácsonyt megelőző kellemes adventi hangulatról.
Ég a negyedik gyertya is Miskolc mindkét adventi koszorúján
Aranyvasárnap, advent negyedik vasárnapján meggyújtották a szeretetet szimbolizáló gyertyát a belvárosi Szent István téren és a diósgyőri Lovagi Tornák Tere előtti Vásártéren lévő óriáskoszorúkon,