Október hatodikán az aradi vértanúkra emlékeznek a magyarok határon innen és túl
Cimke: Arad
Tapasztó Ernő: Arad komoly színházi hagyománnyal rendelkezik
Az Aradi Kamaraszínház igazgatójával magyarországi vendégjátékuk alkalmával beszélgettünk.
Hatalmas napelempark létesül a magyar határnál
Több mint ezer hektáros napelemparkot építenek Arad megyében a magyar-román államhatár szomszédságában
Idén is folytatódik az Aradi Kamaraszínház szórvány kulturális karavánja
A tavalyi sikerek után idén is útnak indul az Aradi Kamaraszínház szórvány kulturális karavánja, hogy bejárja Arad megye magyarlakta településeit
Az román egészségügyi miniszter szerint három fertőzési góc van az országban
Romániában jelenleg három fertőzési góc van: Suceava, Arad és Déva – nyilatkozta pénteken Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos legfrissebb információkat ismertető sajtótájékoztatóján.
Megtagadták a karanténba vonulást az Aradra hazatértek
Több helyi hírportál beszámolója szerint a karanténba küldött emberek „fellázadtak”, mert nem voltak megelégedve a körülményekkel.
Október 6-a Váradon
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Tőkés László elnök helyezte el a tisztelet és hála koszorúját a szoborkompozíció talapzatán.
Arad is őrzi a vértanúk emlékét
A tizenhármakat, az 1848–49-es szabadságharcban hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon
Arad bevésődött a nemzeti öntudatba: 170 éve végezték ki az aradi vértanúkat
1849. október 6. a magyar történelem egyik leggyászosabb napja.
Aradi kuriózum lesz Feszty Árpád méltatlanul elfeledett hármasképe
Több mint ötven évig porosodott egy raktárban Feszty Árpád hármasképe, majd felújították, így várhatóan áprilistól újra láthatja a nagyérdemű annak eredeti helyén, a Kultúrpalotában.