Odavolt a nemzetközi zsűri a ZAX passiógyümölcsös bonbonjáért.
Cimke: díj
Nívós díj Rudolf Schusternek
Díj járt egy színésznőnek, egy drámaíró- és rendezőnek, továbbá egy rabbinak is.
Kaszás Attila-díj: 21-ig lehet szavazni
Idén még augusztus 21-ig lehet szavazni arra, hogy ki legyen ebben az évben a Kaszás Attila-díj nyertese: Rába Roland, Ötvös András vagy Harsányi Attila.
Újabb díj az agyi érkatasztrófák kezeléséért az észak-komáromi kórháznak
2021-ben 270 pácienst ápoltak szélütéssel.
Magyar filmeseket díjaztak Portóban és Párizsban
Horváth László Attila a Lélekparkban nyújtott alakításáért a legjobb színész, Fazekas Máté Bence a Kilakoltatásért a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a portói nemzetközi filmfesztiválon. Párizsban az ÉCU filmfesztiválon a Korai menyegző című magyar alkotás kapta a legjobb dráma díját – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t hétfőn.
Potyó Imre nyerte A magyar természetfotó nagydíját
Potyó Imre nyerte el első alkalommal A magyar természetfotó nagydíját; a Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. (VM) által az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított elismerés átadó ünnepségével a pályázat legjobb képeiből pénteken kiállítás is nyílt az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Dél-koreai díjjal ismerték el Karikó Katalin munkáját
Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora, Drew Weissman, a Pennsylvaniai Egyetem professzora, valamint Tore Godal, a Koalíció a Járványkészültségi Innovációkért (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations – CEPI) tanácsadója kapják a dél-koreai IVI – SK Bioscience Park MahnHoon díjat – tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága szombaton az MTI-t.
Megköszönték Ramháb Mária példaértékű vezetői munkásságát
Hármas jubileumot ünnepeltek hétfőn Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárban. A névadót, az épület átadását és nyugalmazott igazgatóját.
Újabb díjjal tüntették ki a zselízi vállalatot
A növényeknek is szükségük van a helyes tápanyagbevitelre.
Galda Levente: A nemzetiségi hagyományok nem önmaguktól örökéletűek, hanem tőlünk, általunk…
Gyógyszerésznek tanult. Egy óra alatt írta meg az Eredő dalszövegét. Hamarosan a Sztárban sztár színpadán láthatjuk.