A tavalyinál kevesebb motorbenzin és gázolaj fogyott az első negyedévben.
Cimke: energia
Az eurózónában 10 százalék alá csökkent az infláció decemberben
Az eurózónában 10 százalék alá csökkent az infláció decemberben. Ennek az az oka, hogy csökkentek az energiaárak.
Menczer Tamás: Nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni
Magyarországon nem fordulhat elő, hogy a családok nem tudnak fűteni – hangsúlyozta Menczer Tamás.
Kalocsán mégis elfogadták az egyszer már elutasított költségvetési módosításokat
Kalocsán több hiányosság észrevételével eddig elutasították a költségvetés módosítását, azaz most sikerült áttolni a döntéshozókon.
Von der Leyen: Putyin fegyverként használja az energiát
Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke átmeneti gázársapkát javasol, amely addig lenne hatályban, amíg kidolgoznak egy új uniós árindexet.
Orbán: hazudtak Brüsszelben az európai embereknek
Orbán Viktor kijelentette; Brüsszelben hazudtak az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki.
Már nem csak rémkép az 1000 forintos kenyér
Elkerülhetetlen a sütőipari termékek, így a kenyér árának jelentős, akár 1000 forintra történő emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke.
Egekbe szállhat a tejtermékek ára
Rendkívül kiszámíthatatlan a tejpiac, emelkedik a takarmány, az energia, az állatgyógyászati eszközök, de nőttek a munkabérek is.
A németek 70 százaléka spórol az energiával
Egyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a legtöbben az energiafogyasztásukat fogják vissza. A német lakosság 70
egyötödére csökkent az Északi Áramlaton Németországba érkező orosz gáz mennyisége
Maximális kapacitásának egyötödére, óránként 1,28 millió köbméterre csökkent az orosz gázszállítás az Északi Áramlat vezetéken, az Oroszországból Európába irányuló fő gázexportútvonalon