Pünkösdi fesztiválünnep az Őrségben

Képzőművészeti kiállításokkal és Bartók-esttel június másodikán megkezdődik a pünkösdi fesztiválünnep az Őrségben. A Virágzás Napjai – Emberi találkozó a művészetek fényénél elnevezésű rendezvényen négy

Tovább

Május 10-ig lehet jelentkezni a Fölszállott a páva tehetségkutatóra

Május 10-ig jelentkezhetnek a népzene és a néptánc területén tevékenykedő 16 és 35 év közötti szólisták és együttesek a Fölszállott a páva című tehetségkutató

Tovább

A szlovákiai magyar tájegységek táncait mutatja be a Rakonca Néptáncegyüttes

A szlovákiai magyar tájegységek táncaiba nyújt bepillantást a Rakonca Néptáncegyüttes “Pátria” – a felvidéki palócság népművészete című műsora, amelyet január 23-án nézhetnek meg az érdeklődők a Hagyományok Háza Almárium sorozatának keretében.

Tovább

Lajtha László az I. világháborúban: kiállítás és hangverseny a Hagyományok Házában

Kiállítással idézik fel a Hagyományok Házában a 20. század első felének egyik legnagyobb magyar zeneszerzője és népzenekutatója, Lajtha László életét és művészetét az első világháború idején. A tárlat február 16-i megnyitója után emlékhangversenyt tartanak a komponista tiszteletére.

Tovább

Barkó reneszánsz Budapesten is!

A Józsa Judit Galéria „Nyiss ajtót a Barkóságra!” című programja telt házas esemény volt. A 2014. június 11-ei rendezvény céljai között szerepelt, hogy segítsen széles körben megismertetni azt a magyar vidéket, ahol nem matyók, nem csángók, nem is székelyek, hanem a barkók és leszármazottaik élnek.

Tovább