„Mindig megmondom, amit gondolok ”- interjú Voith Ági színésznővel

Mi Gyulával (Bodrogi Gyulával- szerk.) száz éve partnerek vagyunk, most is csinálunk a Nemzetiben közösen egy vidám zenés előadást. A József Attila Színházban szintén rengeteg vígjátékot játszottunk együtt. Hál’Istennek van némi humorérzékem. Úgy gondolom, egy színésznek kötelező, hogy legyen humora, még ha a legnagyobb drámát játssza, akkor is.

Tovább

„Imádok előadásokat nézni”- interjú Peller Károly operettszínésszel, a Budapesti Operettszínház tagjával

Eredetileg vendéglátós vagy, hogyan kezdődött a színházi pályád? Már közben is volt a színház. Véletlenül keveredtem egy diákszínjátszó csoportba, három évig jártam Koltay Judit osztályába, onnan mentem át a musical világába.

Tovább

„ A sorsom óvodás koromban dőlt el”- interjú Dániel Gábor tenorral

A Tapolcán is bemutatott Kabaré című darabban volt szerencsém a Konferansziét eljátszani. Életem első óriási dicséretét akkor kaptam egy “musical-fan” ismerősömtől, aki azt mondta: jobb voltam, mint a legendás filmben Joel Grey.

Tovább