Pikniken ismerkedhetnek az érdeklődők a repülőgépek izgalmas világával a RepTárban
Cimke: repülőgép
Megkapták idei első éles riasztásukat a balti légteret védő magyar Gripenek
Megkapták idei első éles riasztásukat a balti légteret védő magyar Gripenek – közölte a honvédelmi miniszter csütörtökön Facebook-oldalán.
Orosz katonai gépek semmisülhettek meg
Legalább nyolc orosz katonai repülőgép sérült vagy semmisült meg a műholdfelvételek szerint a krími Szaki légitámaszponton.
Csökkentette 20 éves kilátásait a Boeing
Csökkentette 20 éves kereskedelmi kilátásait a Boeing, az amerikai repülőgépgyártó szerint 200 milliárd dollárral szűkül majd a piac.
Drasztikusan csökkent az utasforgalom: hatalmas veszteséggel számol a Budapest Airport
A Budapest Airport az idei évre tervezett 17 millió helyett mintegy 10 millió utasra számít a koronavírus-járvány miatt.
Koronavírus – Újabb orvosi eszközöket szállító gép érkezett Kínából
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben ismertette egyebek mellett az egészségügyi kapacitásokat. Ott is jelezte, eszközöket beszerezni Keleten lehet.
Koronavírus Megérkezett az orvosi eszközöket szállító gép Kínából
A koronavírus elleni védekezésben a védőfelszerelések fontosak, a kormány pedig mindent megtesz azért, hogy készleteinek számát növelni tudja.
Kártérítést követelnek Irántól
Ötpontos követeléscsomagot fogalmaztak meg Iránnal szemben azoknak az országok,amelyeknek állampolgárai a lelőtt gépen utaztak.
Irán:Őrizetben a videót készítő ember
Őrizetbe vette az iráni Forradalmi Gárda azt az embert, aki kitett az internetre egy videót a rakétatámadásról.
Növelte eladásait az Airbus 2019-ben
Adataik szerint 2019-ben a lemondások nélkül számolva 1131 gép gyártására szóló megbízás futott be.