Ügyfélfogadási központ lett a Köjál egykori épülete Salgótarjánban, amelyet mintegy 886 millió forintból korszerűsítettek.
Cimke: Salgótarján
Hőségriasztás – Vízosztás a nagyobb vasút- és buszállomásokon
A MÁV-START a hőségriasztás ideje alatt, a budapesti fejpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon ásványvizet biztosít utasanainak
Salgótarján fejlődő pályán – félmilliárd forintos beruházást adtak át
A magyar gazdaság a sorozatos válságok ellenére, 2010 óta az Európai Unió szégyenpadjáról az élvonalba tört – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Nyilatkozatban állnak ki a nógrádi politikusok a vidéki emberek mellett
Adjuk meg a tiszteletet Magyarország minden polgárának, pártállásától függetlenül. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének
nyilatkozata
Szijjártó Péter salgótarjáni beruházásról egyeztetett Szöulban
A Bumchun Precision Hungary Kft. salgótarjáni gyárának fejlesztéséről tárgyalt a vállalat képviselőivel Szijjártó Péter a dél-koreai Szöulban.
Spanyolországban gyakorolhatták idegennyelv tudásukat salgótarjáni diákok
Spanyolországban szerezhetett barátokat, gyakorolhatta idegennyelv tudását, ismerkedhetett meg új kultúrával tizenkilenc salgótarjáni diák az Erasmus program támogatásából.
Új buszokat állított forgalomba a Volánbusz Nógrád megyében
Nyolc új szóló autóbuszt állított forgalomba a Volánbusz Nógrád megyében; ezzel a szolgálatban lévő járművek átlagéletkora 12-re csökkent.
Áldozatsegítő Pont nyílt Salgótarjánban
Áldozatsegítő Pont nyílt Salgótarjánban a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében – jelentette be Varga Judit igazságügyi miniszter.
Nyolc kormányhivatali épület újult meg Nógrád megyében
Lezárult a Nógrád Megyei Kormányhivatal nyolc épületének energetikai célú felújítása. A projektben 2016 és 2021 között összesen 1.3 milliárd forintból az Európai Unió és a magyar kormány támogatásával Pásztón, Salgótarjánban és Szécsényben.
Mesés tájon várja a kirándulókat a kibővített Somoskői Látogatóközpont
417 millió forint teljes ráfordítással újult meg Salgótarján-Somoskőn az Ipoly Erdő Zrt. fenntartásában lévő Somoskői Látogatóközpont. A két vár között elterülő mesés épület ünnepélyes átadóját kormánytisztviselők jelenlétében, október 8-án tartották meg.