Támad a koronavírus, s vannak „szövetségesei”

A koronavírus Ukrajnába is betört. Az nem állítható, hogy világjárvány teljesen készületlenül érte az ország lakosságát, a döntéshozókat, az egészségügyet. Ezt támasztja alá, hogy nem késtek a központi rendelkezések, a vírus terjedését gátló intézkedések, melyeket több régióban a helyi önkormányzatok további szigorító rendeletei követtek.

Mindezt a zn.ua hírportálon Viktor Ribcsuk is elismeri, viszont elégtelennek tartja. Az Oberih Univerzális Klinika vezérigazgatója így fogalmazott: az önkéntes izolációt sokan vakációként fogták fel, a vezető jogi személyek pedig javaslatként. Az sem lehet véletlen, hogy Arszen Avakov belügyminiszter március 21én Facebook-bejegyzésében „totális országos karantén” bevezetését szorgalmazta.

 Talán nem véletlenül.

Dr. Jakab Lajos badalói családorvos Facebook-oldalán közölt nyílt levele az emberi felelőtlenség megdöbbentő esetét tárja elénk. A Bereg-vidéki településbe mintegy hatvanan tértek haza külföldről közülük csak egy  jelentkezett a családorvosi rendelőben. A kocsmában azonban jóval többen, mely – mint a doktor nyílt leveléből kiderül –a tiltás ellenére csütörtökön és pénteken is nyitva tartott.

A Beregszászi járásba az elmúlt napokban 377 személy tért vissza külföldről, az országba a médiában közölt adat szerint mintegy 60 ezer…

fotó: kiszo.net


Hasonló cikkek