Európai ősbemutató Miskolcon – itt járt Garrett Smith

Dupla premiert tartott a Miskolci Balett. Két új produkcióval lepték meg a nézőket múlt szombaton a Kamaraszínházban.

Elsőként Melis László Henoch apokalipszise című kantátájára készült táncművet mutatták be a Miskolci Balett művészei, Kozma Attila rendezésében. Majd az est második felében láthatta a közönség a Tiltott ösvények című produkciót, melynek rendező-koreográfusa Garrett Smith.

A Melis László zenéjére készült, Kozma Attila koreográfiájával színpadra állított mű a Nem én voltam… címet kapta. Hozzá a jelmezeket és díszleteket Juhász Katalin tervezte. Különleges megoldásokra adott lehetőséget az a színpadon látható 64 négyzetméteres opál plexifal, amelyre az előadás folyamán vetítenek; a jelenetekhez passzoló különböző látványelemeket Hajdufi Péter készítette.

Kozma Attila izgalmas rendezése örökérvényű kérdéseket feszeget. Jelenünk krízisei milyen hatással vannak a jövőnkre, és hogyan lehet túlélni a vészterhes időket?

Guido di Vona és Harangozó Lili a Nem én voltam című előadásban (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

A Tiltott ösvények rendező-koreográfusa a tengeren túlról érkezett. Garrett Smith neve világszerte ismerősen cseng, sokfelé dolgozott már. Többek között a Houston Balettel, a Norvég Nemzeti Balettel, az orosz Bolsoj és Mariinszkij Balettel, de a Netflix nagysikerű Tiny Pretty Things című táncos sorozatának is ő a koreográfusa.

Miskolcon több ízben járt már az amerikai művész. 2019-ben egyhetes kortárs workshopot tartott a Miskolci Balettnek, majd 2020-ban visszatért, 2021-ben pedig önálló alkotással ajándékozta meg a miskolci társulatot. A Forbidden Paths (magyarul: Tiltott ösvények) című produkciót a dallasi Bruce Wood Dance táncegyesületnek készítette, és Európában elsőként a Miskolci Balett mutathatja be

Garrett Smith rávilágít, és egyben hangsúlyozza, hogy a művészet szabadságát nem lehet korlátozni. A Tiltott ösvények tisztelgés azok előtt, akik nem gyakorolhatják akaratuk szerint, szabadon és nyilvánosan a táncművészetet.

– A világon több olyan ország is van, ahol törvények tiltják a nyilvános táncot, egymás megérintését, a táncművészet gyakorlását. Az Iszlám törvény tiltja a nők és férfiak fizikai érintkezését, és a tánc általában véve illegálisnak számít. Fontosnak tartom, hogy megosszam ezt az üzenetet a tánc nyelvén keresztül. Szerintem ezt a fajta művészeti formát mindenkinek szabadon kellene tudni művelni – mondta Garrett Smith egyik közelmúltban adott interjújában.

Tiltott ösvények (Fotó: Éder Vera/ Miskolci Nemzeti Színház)

A Nem én voltam…/Tiltott ösvények című táncprodukciók decemberben több alkalommal is láthatók. Bővebb információ a Miskolci Nemzeti Színház honlapján található.

(Kiemelt kép: Miskolci Balett a Nem én voltam c. előadásban/ Éder Vera fotója)

Kövessen minket: Facebook


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek