Tarlós szerint olyan kritikus a Lánchíd helyzete, hogy nem tűr további halasztást

Tarlós István volt főpolgármester szerint a helyzet annyira kritikus, hogy a Lánchíd felújítása nem tűr további halasztást. Az egykori főpolgármester nem érti, hogy az említett hat hónap alatt, miért nem írták ki a hídra a tendert, hiszen hivatala 23,7 milliárd forintot hagyott erre a célra a főváros kasszájában.

Tarlós István volt főpolgármester a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta, a Lánchídra 2018 óta engedélyezett kivitelezési tervek vannak. Felidézte, a híd felülvizsgálata is gyakori volt az ő főpolgármesteri idejében, a vége felé már hetente zajlottak ezek. Sok vita volt arról, hogy lehet-e a Lánchíd gyalogos, amire szerinte a híd funkcionálisan nem alkalmas.

A mai napig vannak még elkeseredett kísérletek, hogy milyen jó lenne, ha gyalogos híd lehetne a Lánchíd. A forgalomszervezési problémáktól függetlenül, meg kell jegyeznem, a világ rajtunk röhögne, ha gyalogos híd lenne, mert az útpályáról a láncok és egyéb szerkezetek miatt semmit nem lehet látni, sem a városból, sem pedig a Dunából  – fejtette ki Tarlós István.

Az egykori főpolgármester nem érti, hogy az említett hat hónap alatt, miért nem írták ki a hídra a tendert. Megjegyezte, hivatala 23,7 milliárd forintot hagyott erre a célra a főváros kasszájában.

„A hídra magára elegendő a 23,7 milliárd forint, benne a kormányhatározat szerinti hatmilliárd forinttal a kormánytól. Ez rendelkezésre áll, ehhez a pénzhez hozzáfér a város” – hívta fel a figyelmet.

Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára soron kívüli tájékoztatást kért Karácsony Gergely főpolgármestertől a Lánchíd felújításáról, tekintettel arra is, hogy

a főpolgármester néhány hónapja még a híd kritikus állapota miatt halaszthatatlannak minősítette a hídfelújítást, nemrég azonban azt írta Facebook-oldalán, hogy a beruházást bizonytalan időre elhalasztják.
„Meggyőződésünk, hogy egy demokráciában a kormánynak nem feladata az önkormányzatok számonkérése, ez a választók, a városházi ellenzék és a sajtó feladata. Nekünk pusztán kérdéseink vannak” – mondta Fürjes.

A Karácsony Gergely által készíttetett és a kormánynak a főpolgármester által személyesen átadott szakvélemény szerint a Lánchíd felújítása nem halasztható, mert a híd nagyon rossz állapotban van, és a felújítás halasztása drasztikusan növelheti a költségeket – mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy azt szeretnék tudni, azóta mi változott, ugyanabban a kérdésben miért mond gyökeresen mást a főpolgármester, mint fél évvel ezelőtt.

Közölte, hogy az elmúlt félévben semmilyen tájékoztatást nem kaptak a Lánchíd felújításáról a Fővárostól, a levélre sem kapott még hivatalos választ.

Forrás: hirado.hu


Hasonló cikkek