Tartják áraikat az esküvőszervezők

Az esküvőpiac szolgáltatóinak 56,6 százaléka nem tervez változtatni árain a jelenlegi helyzetben sem, mert nem emelkedtek a költségeik. A piaci szereplők 23,5 százalékánál nőttek ugyan a kiadások, de árrésük lehetővé teszi az árszint tartását – írta a Világgazdaság szerdán.

A lap által ismertetett felmérés alapján – amelyben 200, a szektorban működő vállalkozást kérdeztek meg – az esküvőszervezők 21,7 százaléka akár az év végéig is kitart bevétel nélkül, 22,2 százaléknak három-öt hónapra elegendő a félretett pénze, 25,3 százalék csak három hónapra elegendő összeggel rendelkezik, de olyan is akadt, aki már csődbe ment vagy közel áll hozzá.

Az esküvőpiac szolgáltatóinak zöme a leszerződött párokkal időben tudott egyeztetni a kialakult helyzetről, és a házasulandóknak csak kevesebb mint 10 százaléka mondta le teljesen a szolgáltatásokat az Eskuvotszervezek.hu által végzett felmérés szerint.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek