Tavasszal megnyílik a Holnemvolt Vár a fővárosi állatkertben

Hétvégén indul a tavaszi szezon a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahol nyuszisimogatóval, bemutatókkal és látványfestésekkel várják a közönséget, április végétől pedig a tervek szerint a Holnemvolt Vár nevű új területet is birtokba veheti a közönség.

A nagypéntektől húsvéthétfőig tartó hosszú hétvégén 850 féle állat, számtalan program, etológiai bemutatók, valamint többek között az elefántok és az oroszlánfókák tréningje várja a látogatókat – mondta Persányi Miklós főigazgató a kedden tartott sajtótájékoztatón.

Kiemelte, hogy a szezonális újdonságok és különprogramok mellett az állatkertben számos nemrég született állatkölyök is látható, többek közt a tavaly december született gorillakölyök – akinek nevére még két napig lehet szavazni az intézmény honlapján -, Arun, a novemberben született kiselefánt, kisorangutánok, zsiráfkölykök, pingvinfiókák, muntyákszarvasgida, kiskenguruk, de vannak kölykök a gundiknál, a csupasz turkálóknál és a zöld agutiknál is, néhány napja pedig egy zebracsikó is született, aki a napokban mutatkozik be a közönségnek.

A főigazgató elmondta, hogy idén tavasszal megnyílik az állatkerti fejlesztések első elemeként a Holnemvolt Vár is, amely 1,6 hektáron esősorban a 3-10 éves korú gyerekeknek és családjaiknak kínál programokat.

Az állatkert új játszóparkja részben a volt vidámparki területen, részben az állatkert korábbi gazdasági udvarának területén jön létre. A Holnemvolt Várban főként a szelídebb állatokkal ismerkedhetnek majd a látogatók, itt lesz például az új állatsimogató, a tengerimalacok városa, és számos, nagyrészt háziállatokat, ház körüli jószágokat bemutató létesítmény. A Nyíhangár övezetében az állatkert lovas hagyományai születnek újjá, a Macskaköves udvarban pedig kézműves programok, egyebek közt agyagozás és pékműhely is várja majd az érdeklődőket.

A Holnemvolt Vár központi építménye, a Hetedhét Palota a magyar állatmesék világa köré szerveződő játszóházként működik majd, több mint háromezer négyzetméteren. A gyerekek itt számos erőpróbán mérhetik össze ügyességüket, de találkozhatnak többek közt Vukkal és A nagy ho-ho-horgásszal is.

A Holnemvolt Vár egyik zónájában az állatkert felidézi az egykori vurstli letűnt világát is, az 1908-ban létesült, kívül-belül felújított Schäfner-körhintával, a régi hordóval, és több más hagyományos játéküzemmel. A hagyományőrzés jegyében a terület Állatkerti körút felőli homlokzatát is úgy alakítják ki, hogy az felidézze a XX. század elején itt állt épületek, a Royal Vio mozi, illetve Helfgott Sámuel fényképész műtermének megjelenését, hangulatát, utcaképét.

Persányi Miklós elmondta, hogy a fejlesztések szempontjából az idei év mérföldkő lesz az állatkert történetében, hiszen jelentősen előrehaladnak azok a munkálatok, amelyek a kert új területein jönnek létre: a Pannon Park, a Hermina Garázs, valamint az új kiszolgáló zóna. A műhelyeket, öltözőket, irodákat, raktárakat, az új takarmányozási központot és az állatorvosi rendelőt magában foglaló kiszolgáló zóna már a múlt évben gyakorlatilag elkészült, így nagy része azóta már használatban van, a Pannon Park átadása pedig 2020-ban várható. Az őszi alapkőletétel óta jelentősen előrehaladtak a kivitelezési munkálatok, megtörtént a munkaterület határolása, elvégezték a földmunkákat, megkezdődött az alapozás, sőt, már a mélyszintek függőleges falainak egy része is áll.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy az új részek építésén túl az állatkert “régi” területén is számos fejlesztést és korszerűsítést hajtanak végre.
Persányi Miklós elmondta azt is, hogy az állatkert idén is megtartja hagyományos rendezvényeit, például az áprilisi Föld Fesztivált, nyáron a Zenés Állatkerti Esték koncertsorozatot, az augusztusi Állatkertek Éjszakáját, és októberben az Állatszeretet Fesztivált. Helyet ad ezen kívül a kert szakmai programoknak is, például az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA), valamint az Állatkerti Világszervezet (WAZA) fajmegmentő tenyészprogramokkal és regionális gyűjteményi tervezéssel foglalkozó szakemberei találkoznak Budapesten.

A képen a Pannon Park egy látványterve látható.


Hasonló cikkek