Tavaszi programkavalkád Szegeden

Öt hét alatt ötven helyszínen csaknem háromszáz tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató programra várják az érdeklődőket az Egyetemi tavasz rendezvénysorozaton Szegeden.

A rendezvények többnyire ingyenesen látogathatók

– tájékoztatta Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.

A programsorozat hivatalos megnyitóját szerdán rendezik, ekkortól az egyetemi fotópályázat legjobb képeiből láthatnak válogatást az érdeklődők az SZTE Rektori Hivatalának átriumában. A megnyitó napjára az épület elé, a Dugonics térre érkezik a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgókiállítása, amely a kétszáz éve született Arany János költészetét, életét és pályáját mutatja be.

A fesztivál ideje alatt tárlaton láthatók az egyetem végzős fotográfus hallgatóinak legjobb munkái és kiállítást rendeznek Ötvös Sándor madártávlatból készült fényképeiből is.

Az egyetem kulturális irodája által szervezett tavaszi és őszi fesztivál visszatérő és közkedvelt programja, a Vers délben sorozat is szerdán indul. Az érdeklődők minden hétköznap egy-egy költeményt hallgathatnak meg a déli harangszó után az SZTE rektori épülete előtt, a Szent-Györgyi szobornál.

A kulturális és sportesemények, kari napok, egyetemi színházi találkozó, tematikus séták, tudománynépszerűsítő programok és konferenciák mellett a zene sem hiányozhat a programok közül.

A Fonó Klub Szeged vendége lesz Ferenczi György, a Parno Graszt, az Utolsó óra, a Nemzetközi Gitárfesztivál keretében elismert sztárok és fiatal tehetségek koncerteznek Szegeden és megrendezik a X. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt is.


Hasonló cikkek