Távvezérelhető öntözőgép dolgozik Bödpusztán

Újabb nagy területen hajtott végre öntözési beruházást egy régióbeli gazdálkodó cég. Okoseszközökkel akár távolról is vezérelhető öntözőrendszert adták át hétfőn, a bakodpusztai birtokon

Az Új Élet Mezőgazdasági Kft. nettó 131 millió forint értékű, ötven százalékos állami támogatásban részesült projektje újgenerációs megoldásokat alkalmaz, de ezt az esős idő miatt személyautóval megközelíthetetlenné vált helyszínen nem tudták bemutatni a résztvevőknek, viszont egy látványos kisfilmen igen.

Font Sándor országgyűlési képviselő elmondta, hogy az Agrárminisztériumnak jó ideje feltett szándéka, hogy növelje az ország öntözhető területeinek nagyságát, a mostani kb. százezerről legalább kétszáz, hosszútávon pedig akár négyszázezer hektárra növelheti az öntözési kapacitást, amihez már hatalmas víztározórendszereket, folyók menti védműveket is építeni kell majd. A térségben ez a törekvés abban nyilvánul meg, hogy az elhanyagolt árokrendszerek és létesítmények felújításával visszaadják a területek öntözhetőségét, az Új Élet Mezőgazdasági Kft-nél például közel száz egybefüggő hektáron.

A délutáni hivatalos átadón ifj. Dusnoki Csaba társtulajdonos elárulta: 2020 augusztusában attól függetlenül is elkezdték a beruházás fizikai részét, hogy még nem volt eredménye a finanszírozás felére benyújtott pályázati kérelmüknek. A végül elnyert normatívával együtt sikerült megépíteniük a környék talán legnagyobb, 587 méter szélességű öntözőgépét, ami óránként 328 köbméter vizet oszt el 94 hektáron, úgy, hogy okoseszközök segítségével otthonról, a kanapéról ülve is állítható, indítható és üzemeltethető.

Dr. Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár hozzátette, hogy a Dunapataj melletti Bödpusztán ennyire jövőbe mutató megoldással építették ki az elérhető legkorszerűbb öntözőrendszert. Csak az ő életében, alig több mint 40 év alatt 1,4 fokkal nőtt a bolygó átlaghőmérséklete, ami az évszázad végére valószínűleg meg sem áll 3,5 fokig. Ennek ismeretében létkérdés, hogy egy adott méretű területen a lehető leghatékonyabb módon használják fel a vizet, hektáronként szinte másfélszeresére emelve a termésátlagot. A teljes magyar élelmiszertermelés számára kulcskérdés az, hogy ilyen jövőbe mutató, saját jövőjét biztosító gazdaságból minél több létesüljön, és legyen része a hazánkban létrejövő öntözési közösségeknek – írja a BAON.hu

 

Juhász Márta


Hasonló cikkek