Tehetséggondozásunkat másolják a németek is

Egyedülálló kézikönyvet adott ki a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz), amelyben szülők és pedagógusok kaphatnak tanácsot a tehetséggondozás témakörében. Németországban a magyar példa alapján indítottak nemzeti tehetségprogramot.

A Matehetsz a napokban online formában publikálta A tehetség kézikönyve című kiadvány 13 területen ad eligazítást a szülőknek, pedagógusoknak és mentálhigiénés szakértőknek a témában – mondta Bajor Péter ügyvezető a Napközben adásában.

A kötet harminc szerző tízévnyi tehetséggondozás során szerzett tapasztalatait, kutatási eredményeit összegzi. A szövegben mintegy 600 hivatkozás található, így az érdeklődők további információkhoz juthatnak egy-egy témában. Nyáron nyomtatott formában is megjelenik a kézikönyv, elsősorban reprezentációs céllal.

Az impulzusok, élmények fontossága

A tehetségek azonosításának külön fejezetet szenteltünk – fogalmazott Bajor Péter. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy a pedagógusoknak és a szülőknek nélkülözhetetlen szerep jut a felismerésükben.

A pedagógus látja azt, hogy milyen témákban kérdez egy diák, a szülő pedig apró jelekből tájékozódhat arról, hogy mi után érdeklődik a gyermek szabadidejében. A szakértő egy fontos tanácsot is adott a szülőknek.

„Szülőként a legnagyobb hibát akkor követjük el, ha saját álmainkat akarjuk gyerekeinkkel megvalósítani” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy felnőttként hogyan tudunk minél több lehetőséget felkínálni a gyerekeknek, Bajor Péter úgy válaszolt, hogy mindent nem tudunk megmutatni, de fontos, hogy sok impulzus érje őket.

A tehetség kézikönyve 14 nagy „tehetségterületet” mutat be, amely részben tantárgyak alapján kategorizál, részben az élet sokszínűségét igyekszik bemutatni – hangzott el az adásban.

A motiváció és a kreativitás is fejleszthető – fogalmazott a szakértő. A Matehetsz tevékenységének 50 százaléka a készségekre, a kísérő szociális mentális támogatásra irányul.

„A tehetséggondozás nem azt jelenti, hogy három új feladatlapot adunk egy gyereknek, hanem arról, hogy megnézzük a szociális kapcsolatait, a mentális állapotát, a motivációját, megnézzük, hogy a személyisége milyen utat predesztinál számára” – mondta.

A Matehetsz holnapján a kapcsolat rovaton keresztül lehet kapcsolatba lépni a szakértőkkel – tájékoztatott.

Módszertanok

Ahányféle diák, annyi módszerre, megközelítésre van szükség. A Matehesz szerint a korszerű pedagógiai módszertannak a nagycsoportos helyett a kiscsoportos vagy egyedi foglakozások számítanak, ezért ezek kiterjesztését javasolják.

A Matehetsz évente egyszer javaslatokkal áll elő a köznevelés vezetői számára, hogy mire lenne szükség a tehetségbarát társadalom és köznevelés érdekében – emelte ki.

Bajor Péter szerint a pedagógusok továbbképzésében, hozzáállásuk és a módszertan fejlesztésében lehetne előrelépni.
A jelenlegi keretrendszerben is kiválóan működnek az iskolák, műhelyek, amit jól illusztrál a kiadványban ismertetett 300-as lista, amely a legjobb gyakorlatokat tartalmazza – fogalmazott.

Az állami és civil programok megférnek egymás mellett

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén is meghirdette a Nemzeti Tehetség Programot, és ösztöndíjprogrammal igyekszik támogatni a tehetségeket – hangzott el az adásban. Bajor Péter szerint üdvözlendő, hogy nemcsak civil szervezetek, hanem állami intézmények, sőt, magánszemélyek és vállalatok is foglalkoznak a kérdéssel, hiszen sok a teendő, évente több százezer gyerek kerül be a célcsoportba.

A tehetség kézikönyve, amely nemcsak magyar, hanem nemzetközi példákat is tartalmaz, világszinten is különlegességnek számít – emelte ki. Hasonló kiadvány 25 éve jelent meg angol nyelvterületen.

„Példamutatók vagyunk nemzetközi viszonylatban is. Németország a magyar példa alapján indított nemzeti tehetségprogramot, a horvátok a magyar minta alapján hoztak létre tehetségházat” – mondta.

Arra a kérdésre, hogyan lehet mérni a tehetséggondozásban az eredményeket, Bajor Péter elmondta, hogy erre nincsenek mérőszámok, erre a választ csak évtizedes távlatokban lehetne megadni.

A program sikerét jelzi, hogy több száz korábbi támogatott most mentorként vesz részt benne – fűzte hozzá.

Forrás: hirado.hu


Hasonló cikkek