Telet ütött minden óra

Vasárnap hajnalban 3-ról 2-re kellett állítani az órák mutatóit, mivel befejeződött a nyári és megkezdődött a téli időszámítás. Magyarországon 1980-tól létezik ez az Európában egységesen használt módszer, amit a települések energiafelhasználásának csökkentése céljából vezettek be. 

A MAVIR (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRT.) mérései azt mutatják, hogy hazánk 1980 óta közel 4000 gigawattóra villamosenergiát takarított meg a téli-nyári időszámítás alkalmazása révén. Adataik szerint évente körülbelül 120 gigawattórát lehet megspórolni, ami egy Pápa méretű város éves fogyasztásának felel meg.  A szakértők az előnyök közé sorolják a jobb látási viszonyokat, melyek miatt csökkenhet a közúti balesetek száma, hátrányai közé viszont a hamarabb kezdődő sötétséget és hideget, amik kihatnak az emberek hangulatára. A téli időszámítás március 29-ig tart majd. 

Széchenyi utcai óra PTV Fotó: Vona Ildikó
Széchenyi utcai óra
PTV Fotó: Vona Ildikó

Miskolcon az óraátállítás csupán 8 helyi buszjárat indulását érintette, a villamosközlekedést nem. A közterületeken sokféle óra mutatja, vagy nem mutatja az új időt. Tegyünk egy kis sétát Miskolc belvárosában!

A Szent István téren található Virágóra számára szintén befejeződött a nyári időszámítás. Télire a Városgazda Kft. munkatársai leszerelték és fedett helyre szállították a mutatóit, melyek serpenyőiben tavasztól őszig színes virágok szoktak pompázni. Most csak a számok emlékeztetnek eredeti feladatára.

Virág óra PTV Fotó: Vona Ildikó
Virág óra
PTV Fotó: Vona Ildikó

Vele szemközt a Városháza órája kissé eldugva, de mutatja az időt.

A Városháza órája PTV Fotó: Vona Ildikó
A Városháza órája
PTV Fotó: Vona Ildikó

Nem túl messze található a műemlékvédelem alá eső Avasi Református Templom harangtornya. Órája harangjátékkal van ellátva, mely 15 percenként üt, de a teljes dallam csak egész órakor csendül fel.

Avasi Református Templom, harangtorony PTV Fotó: Vona Ildikó
Avasi Református Templom, harangtorony
PTV Fotó: Vona Ildikó

A Miskolci Nemzeti Színház tetején is látható egy óra. Az előtte levő villamosmegállóban már LED-kijelzőről olvashatják le az időt a járókelők.

Miskolci Nemzeti Színház órája PTV Fotó: Vona Ildikó
Miskolci Nemzeti Színház órája
PTV Fotó: Vona Ildikó

A Villanyrendőr saroknál szintén van egy zenélő falióra.

Széchenyi utca sarok órája PTV Fotó: Vona Ildikó
Széchenyi utca sarok órája
PTV Fotó: Vona Ildikó

Innen nem messze található a szépen felújított Belvárosi Református „Kakas” Templom. Órája minden irányban mutatja az időt.

Belvárosi Református "kakas" templom órája PTV Fotó: Vona Ildikó
Belvárosi Református “kakas” templom órája
PTV Fotó: Vona Ildikó

Pár lépésnyire innen a Hősök Terén áll a Minorita Templom. Homlokzata nemrégiben szépen megújult, órái azonban még két különféle időt mutatnak.

Minorita Templom PTV Fotó: Vona Ildikó
Minorita Templom
PTV Fotó: Vona Ildikó

A szomszédos utcában van a Magyar Telekom épülete. Tetején az időmérő megállt 2 perccel 7 óra előtt. de azt már sosem fogjuk megtudni, hogy melyik évben.

Telekom toronyóra PTV Fotó: Vona Ildikó
Telekom toronyóra
PTV Fotó: Vona Ildikó

Szép környezetben, a Mindszenti Templom melletti Szemere utcában is található egy falióra. Nagyon régóta mutatja már az időt a miskolciaknak, most éppen a téli időszámítás szerint.

PTV Fotó: Vona Ildikó
PTV Fotó: Vona Ildikó

 


Hasonló cikkek