Teljes egészében az Opus tulajdonába kerül a Mátrai Erőmű

Teljes mértékben magyar tulajdonba kerül a Mátrai Erőmű Zrt., miután az Opus-csoport két lépésben kivásárolja a prágai központú Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH) tulajdonrészét.

A BÉT honlapján hétfőn ismertetett tranzakciók első lépéseként – a hatósági hozzájárulások megszerzésével egyidejűleg – az Opus Global közvetett irányítása alatt álló Status Power Invest Kft. 50 százalékról 85 százalékra növeli tulajdonát a Mátra Energy Holding Zrt.-ben, így kizárólagos és teljes körű irányítást szerez a Mátrai Erőmű felett. Ezt követően a társaság jelenlegi felügyelőbizottsági elnökét, Valaska Józsefet kérik fel a társaság operatív irányítására, a menedzsment megújításától a fejlesztésére vonatkozó stratégia előkészítését és megvalósítását, a bevételek emelkedését és az eredményesség jelentős javulását várják.

2019. június 20-ig az Opus megvásárolja az EPH-csoport fennmaradt 15 százalékos tulajdonrészét is, így a Mátrai Erőmű Zrt. által kibocsátott részvények (72,665 százalék) egyedüli közvetett tulajdonosává válik – közölték.

Felidézték, hogy az Opus Global közvetett irányítása alatt álló Status Power Invest Kft., valamint a cseh EPH által 50-50 százalékban tulajdonolt Mátra Energy Holding Zrt. csütörtökön jelentette be a Mátrai Erőmű Zrt. 72,665 százalékos részvénypakettjének megszerzéséhez szükséges feltételek teljesítését.

A közlemény idézi az Opus Global Nyrt. igazgatósági tagját, aki szerint az Opus-csoport jelentős növekedési potenciált lát a Mátrai Erőműben. Jászai Gellért szerint jövedelemtermelő képességét az is bizonyítja, hogy a tavalyi – főként egyszeri tételek miatti – veszteséget megelőző 5 évben több mint 52 milliárd forint adózott eredményt ért el. Az erőmű pénzügyi és tőkehelyzete erős, ám a technológia, az erőmű és a bányák műszaki állapota fejlesztésre szorul – tette hozzá.

Az átalakítással az Opus-csoport célja, hogy az erőmű továbbra is a belföldi villamosenergia-termelés meghatározó szereplője maradjon és a fejlesztésével a Mátrai Erőmű a piac új szegmenseibe is beléphessen – olvasható a közleményben.
Az Opus-részvények kereskedése a bejelentés után 16 órakor újraindult, negyed órával később árfolyamuk meghaladta az 530 forintot, az előző kereskedési napon a záróár 507 forint volt.

 


Hasonló cikkek