Teljes fertőtlenítés a magyar vonatokon

Hétfőn megkezdi a MÁV a vasúti és HÉV-szerelvények teljes fertőtlenítését a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként. Az intézkedés több száz járművet érint. 

Úgynevezett záró fertőtlenítést fognak végezni a szerelvényeken, amely baktérium-, vírus- és gombaellenes fertőtlenítést jelent, és amely után minden kórokozó elpusztul a járműveken.

Ilyen jellegű fertőtlenítést először a nemzetközi vonalakon alkalmaztak, de ezek száma egyre csökken, így most lehetőség nyílik a belföldi járatok szerelvényeinek teljes fertőtlenítésére is – ismertette.

Hétfőtől a legnagyobb forgalmú – vagyis elsősorban a budapesti elővárosi közlekedésben érintett – járműveken kezdik a teljes fertőtlenítést, de az kiterjed a HÉV-ekre és az alacsonyabb forgalmú vonalak járműveire is. Az intézkedés több száz járművet érint, és a tervek szerint jövő hét végére már folyamatos lesz a járművek ilyen típusú fertőtlenítése.

Homolya Róbert vezérigazgató hozzátette: ugyancsak hétfőtől a legnagyobb forgalmú budapesti és vidéki pályaudvarokon, megállóhelyeken az utazóközönségnek is biztosítanak kézfertőtlenítő lehetőséget.

Az elnök-vezérigazgató felidézte: korábban már több száz érintésmentes kézfertőtlenítő-adagolót osztottak szét az üzemi területeken, kézfertőtlenítőket, szájmaszkokat, gumikesztyűket osztottak a vírus terjedésének leginkább kitett munkakörökben dolgozóknak – például a jegypénztárosoknak, kalauzoknak. A vasúttársaság a pályaudvarokat, szerelvényeket, üzemi területeket vírusellenes takarítószerekkel takarítja.

MTI

 


Hasonló cikkek