Temetőben történt önbíráskodás

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. október 29-én tartott tanácsülést annak a vádlottnak az ügyében, aki egy gáz-riasztó fegyverrel akarta behajtani a sértett meg nem adott tartozását.

A másodfokú bíróság a fegyveresen elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen 1 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

 

Az ítéleti tényállás szerint a 65 éves férfi 2018. július 16-án beszélni akart a sértettel, aki szerinte 10.000 forinttal tartozik neki, amit több éve kért kölcsön, de még azóta sem adta meg. A vádlott délelőtt gépkocsijával Hosszúpályiban, a temető mellett közlekedett, ahol megállt és az ott dolgozó közmunkásokat kérdezte, hogy az adósa hol tartózkodik, mert behajtaná a tartozását. A közmunkások elmondták a vádlottnak, hogy az általa keresett férfi a temetőben dolgozik. A vád szerint ekkor a vádlott a gépjárművéből elővett egy 9 mm-es gáz-riasztó fegyvert, amit megmutatott, majd azt állította, hogy azzal fogja gyomron lőni a sértettet a tartozás miatt. A közmunkások nem vették komolyan a vádlott által elmondottakat, őt kinevették és megkérték, hogy menjen el és vigye magával a pisztolyt is.

A vádlott aznap délelőtt a temetőben megtalálta a sértettet, aki ott szintén közmunkát végzett. Odament hozzá és szidalmazni kezdte, közölte vele, hogy még mindig tartozik neki 10.000 forinttal, amit ha másnap délig nem ad meg, akkor le fogja őt lőni.

Eközben elővette a gáz-riasztó pisztolyt, azzal hadonászott, azonban azt nem fogta rá a sértettre, aki bár megijedt, de a munkát folytatni tudta és megkérte a férfit, hogy menjen el, mert ő nem tartozik neki. A feldühödött vádlott fenyegetését megismételte, majd a riasztópisztolyt maga fölé emelte és egy alkalommal lövést adott le, majd ismét felszólította a sértettet, hogy másnap délig fizesse meg a tartozását, majd beült az autójába és elhajtott.

 

A másodfokon eljáró törvényszék korlátozott felülbírálat keretében vizsgálta felül az elsőfokú ítéletet, melynek eredményeként tanácsülésen helybenhagyta a járásbíróság ítéletét. A vádlott a cselekmény elkövetésekor büntetett előéletűnek minősült, azonban a bűncselekmény kísérleti szakban maradt és beismerő vallomást tett, így a kiszabott büntetés a végrehajtása nélkül is eléri a célját, egyúttal elegendő az egyéni és a generális prevenció elveinek érvényesüléséhez.

birosag.hu

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek