Térkép készült a védett fákról Kiskunhalason

A természet tiszteletét népszerűsíti a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület térképe, ezért online térképet készítettek a védett fákról Kiskunhalason

Összesen közel negyven védett fát, facsoportot és fasort rögzített egy bárki számára elérhető online térképes adatbázisban a kiskunhalasi Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület. A koor­dinátapontok és az egyesület honlapján elérhető képgaléria segítségével könnyedén azonosíthatók a város természeti értékei – számolt be róla a BAON.hu

Greguss Viktor városi főkertész, a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület egyik alapítója elmondta, hogy főkertészként önszorgalomból döntött úgy, hogy a várost körbejárva megpróbálja frissíteni Kiskunhalas védett fáinak listáját, amik között található például juharlevelű platán, kocsányos tölgy, közönséges vadgesztenye és török mogyoró is. Fontosnak tartják, hogy saját eszközeikkel népszerűsítsék a természet tiszteletét, és felhívják a figyelmet arra, hogy a zöldterületek nélkülözhetetlenek az ember számára.

A fák azonban gondot is jelentenek a város lakói számára, ugyanis ha nagy vihar van, kárt tudnak okozni, valamint ősszel a lehulló levelek okoznak problémát. De ugyanakor oxigént termelnek és szén-dioxidot kötnek meg, ezzel jelentős mértékben hozzájárulnak a levegő tisztításához. Ráadásul a lombkoronájuk elzárja a napsugarakat, így lehűti az adott területet. Sok állatnak nyújtanak a fák lakóhelyet és táplálékot, emellett por- és zajfogó hatásuk van, és a lélektani hatásuk is nagy, hisz sokkal jobb érzés zöld utcákban sétálni, mint egy kopár és forró városrészen.

Az összegyűjtött adatokat az egyesület programjaként, Fodor Imre egyesületi tag segítségével, egy online térkép formájában tették nyilvánossá. Továbbá külön menüpontot is létrehoztak a védettségre javasolt egyedeknek, ahol még szavazni is lehet egy adott fára. Környezetvédőkként törekszenek arra, hogy az ökoturisztikai értékeket is bemutassák a lakosságnak, ennek lényeges elemei a védett fák.

 

Juhász Márta

 


Hasonló cikkek