Térképre viszik a madárodúkat a Tőserdőben

A Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei segítségével 65 darab cinkeodút helyeztek ki. A tervek között szerepel egy GPS-koordinátákkal ellátott interaktív térkép elkészítse is, annak érdekében, hogy később könnyebben megtalálják az odúkat.

„Fogadj örökbe egy madárodút!” „Legyen saját madár családod.” Ezekkel a szlogenekkel indította útjára Lakitelek önkormányzata a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársaival összefogva a település új projektjét, amelynek célja a madárpopuláció növelése, ennek következtében pedig remélhetőleg a szúnyogok számának csökkentése. A város elkötelezett Tőserdő és annak környezetének felújításában és fenntartásában.

A lakosság nagy lelkesedéssel fogadta az ötletet, hiszen a közös programok összetartják az embereket és Lakitelek céljai között az is szerepel, hogy egy összetartó közösség legyen a lakója. Mindenki kapott odút, aki regisztrált és megvásárolta azt. Szombaton 65 cinkeodút helyeztek el a fákon a Kiskunsági Nemzeti Park szakemberei által kijelölt területen. Minden odú sorszámozott és egyedi jelölést kapott. Egy 4,5x9cm-es gravírozott táblára a támogató neve és egy általa választott szöveg kerül fel.

Forrás: hiros.hu

Juhász Márta

 

Hazai TükörPannon Hírnök 

Kövessen minketFacebook

 

 


Hasonló cikkek