Térzenével és istentisztelettel megkezdődik a reformáció hónapja

Térzenével és istentisztelettel veszi kezdetét kedd este a reformáció hónapja rendezvénysorozat a budapesti Deák téren – mondta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára kedden az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Fischl Vilmos közölte: a központi nyitó istentiszteleten, a Deák téri evangélikus templomban Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke hirdet igét, a liturgiában részt vesznek a tagegyházak főpásztorai. Az istentisztelet előtt a téren az Egressy Béni református fúvószenekar játszik.

Októberben országszerte tartanak a gyülekezetek kulturális programokat, elsősorban előadásokat és koncerteket, kórustalálkozókat – ismertette.

A központi programok sorában szerepel az október 9-ei ökumenikus könyvest: a budapesti MEÖT-székházban a tagegyházak kiadói mutatják majd be egy-egy idén megjelent kötetüket.

Kiemelt rendezvény a Reformáció gálaest, amelyet október 20-án a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban tartanak. Az esten Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tart előadást A reformáció népeként a hit, az értelem és a kultúra egységében címmel.

A gálán minden évben más oktatási intézmény, idén a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Művészeti Iskola mutatkozik majd be. Az esten fellép a VOX Savariae Ökumenikus Vegyeskar és a Tabulatúra régizene-együttes.

A programsorozatot lezáró hagyományos megemlékezést a reformáció emléknapján, október 31-én Budapesten, a Reformációi Emlékparkban, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán rendezik meg – mondta Fischl Vilmos.

Hozzátette: a reformáció hónapjának mottója idén a Pál apostol rómaiaknak írt leveléből vett idézet: “egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint”. Az egész októberben tartó rendezvénysorozattal ugyanis szeretnék felhívni a figyelmet a keresztények közötti egyetértés fontosságára.

A reformáció emléknapját október 31-én arra emlékezve tartják, hogy Luther Márton (Martin Luther) német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben ezen a napon szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. A Luther vezette új irányzat lett az evangélikus, míg a Kálvin János (Jean Calvin) genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.


Hasonló cikkek