Testvértelepülésre lelhet Nagyér

Testvértelepülést kaphat Nagyér, ha ismét Nagymajláth lesz a neve.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Csongrád-Csanád megyei település lakosai szeretnék visszakapni régi nevüket és már lépéseket is tettek az ügyben. Azóta Izgatottan várják a döntést, melynek első fázisa, január 15-re esedékes.

Időközben arra is fény derült, hogy a névváltozás nemcsak a község múltját és identitását hivatott erősíteni, hanem napjainkban is sokat tehet a nagyériek életéért, emellett pedig elősegíthet egy határon túli összefogást is. Hiszen pozitív elbírálás esetén testvértelepülési-szerződést kötnének egy romániai faluval, Majláthfalvával. Régen Majláth György által kapcsolódtak össze, ugyanis a szolgabíró alapította mind a kettőt.  Most pedig a településvezetők jelenüket és jövőjüket szeretnék összekötni.

Lőrincz Tibor, nagyéri polgármester a radio7.hu-nak elmondta, hogy együtt pályáznának uniós támogatásokra. Ezáltal gazdasági, turisztikai és kulturális fejlődést érhetnének el. A stratégiájuk egymás kölcsönös megsegítésén alapul és egyik fontos tevékenységük a majláthfalvai tó vonzerejének kihasználása, fokozása lenne.

Mivel a két település mindössze 50-60 kilométerre van egymástól, a földrajzi fekvés sem okozna gondot a tervek kivitelezésében és a kapcsolattartásban. Mindkét polgármester határozott fejlődést és kiegyensúlyozottabb, lakosságközpontú jövőt vár a testvértelepülési egyezségtől.

Farkas Cs. Tekla

Forrás: radio7.hu/ Nyitókép:  Nagyér község Facebook-oldala

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök


Hasonló cikkek