Tettlegességig fajult a plébános és az igazgató-helyettes vitája

Az Ajkai Járásbíróság 2019. június 11-én jogerős büntetővégzésével könnyű testi sértés vétsége miatt 60 óra szellemi munkakörben letöltendő közérdekű munkabüntetést és 120.000,- forint pénzbüntetést szabott ki egy plébánossal szemben.

A plébános korábban az Ajkai Járásbíróság már próbára bocsátott könnyű testi sértés vétsége miatt, azonban a vádlott a próbaidő tartama alatt ismét összeütközésbe került a törvénnyel, és emiatt újabb magánvádas büntetőeljárás indult ellene.

A büntetővégzésben foglalt tényállás alapján a vádlott hittanórát tartott 2019 márciusában egy általános iskola diákjainak, amikor a kezébe került az az egyik tanuló által vezetett füzet, melyben a vádlottnak a hittanórán tanúsított magatartását írta le a diák. Az ügy magánvádlója, az iskola intézményvezető helyettese ugyanis megkérte a gyermekeket arra, hogy írják le, miket mond róla a vádlott, mivel a magánvádló az iskolában tanuló gyerekektől többször visszahallotta, hogy az iskolában hittant oktató vádlott őt előttük szidalmazza, negatív jelzőkkel illeti.

A hittanórát követően a hittanosok bementek a tanáriba elpanaszolni, hogy a vádlott elvette tőlük a füzetet, majd ekkor a tanáriban megjelent a vádlott is, ahol szóváltásba került a magánvádlóval, ezért az intézményvezető a probléma tisztázására a saját irodájába hívta őket. Az irodában a magánvádló meg akarta mutatni azokat a feljegyzéseket, amiket korábban kapott az iskola diákjaitól a vádlott viselkedésével összefüggésben, azonban a vádlott az egyik ilyen papírt kikapta a magánvádló kezéből, aki azt követelte tőle vissza. Erre ismét szóváltásba kerültek egymással, és e közben a vádlott egyszer megütötte a magánvádlót, aki az ütéstől a padlóra esett, ahonnan az intézményvezető és a vádlott segítették fel. A magánvádlónak a bántalmazástól nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

A vádlott a személyes meghallgatás során nem ismerte el a bántalmazást, azonban az új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi a bíróság számára büntetővégzés meghozatalával lezárni az ügyet a személyes meghallgatás megtartásától számított egy hónapon belül abban az esetben is, ha a bűncselekmény három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő és a vádlott nem ismeri el annak elkövetését. Az így meghozott büntetővégzéssel szemben sem a vádlott, sem meghatalmazott védője, sem pedig a magánvádló nem indítványozta tárgyalás tartását, így az jogerőre emelkedett.


Hasonló cikkek