Tiszafüred-Örvény: Tiszafüred Szépe, Tisza Királynője választás 2015

Tiszafüred-Örvény, Hotel Hableány

Sándor Tímea, Okvát Gréta, Sebestyén Sára (b-j)
Sándor Tímea, Okvát Gréta, Sebestyén Sára (b-j)

A Tóth Pálma versenyigazgató által vezette HIDAK – Tisza Sunlight Club Konzorcium szervezésében került sor immár harmadik alkalommal 2015. augusztus 22-én, a „Tisza Királynőjének” megválasztására. A nívós szépségversenyen döntőjében 12 lány vett részt. Nem csak a Tisza-tó vonzáskörzetéből, hanem távolabbi településekről is érkeztek versenyzők. Jöttek Veresegyházáról, Miskolcról, Debrecenből, Egerből, Karcagról is.

12-en

A “Szervusz Tisza-tó” szórakoztató és a használható hagyományokat népszerűsítő, bemutató kultúrális misszió keretében évente megrendezésre kerülő, kedvelt Tisza Királynője rendezvény, ebben az évben a Hableány Hotel 20. születésnapjára szervezett és Ábrahám Tamás nevével fémjelzett kiemelkedő színvonalú rendezvénysorozat programjához kapcsolódott.

A felnőttek színrelépése előtt, bemelegítésképpen a bátrabb kislányok részvételével, az először került megrendezésre a Tisza-tavi Kis Hableány választás. Az indulók közül az öt esztendős, budapesti Szeivolt Szonját választotta a zsűri 2015 Kis Hableányának. A közönségdíj is a Szeivolt családhoz került. A nővérnek Szeivolt Hannának ítélte a zsűri. 

kishableány1A műsort ismert népszerű és kedvelt fellépők tették színesebbé. Extreme Dance Team táncprodukció

extreme DanceVilágbajnok Country tánccsoport, AC/DC rock együttes.

ACDC

A közönség többször is együtt énekelt az örökifjú Gubás Tiborral az AC/DC együttes frontemberével.

gubás

 Rock ‘n’ Roll Train! 🙂

a-tömeg

A nagysikerű koncert után, az izgalom tovább fokozódott, amikor a fürdőruhás bemutatóra került sor, hiszen ekkor nemcsak természetes szépségüket mutatták meg a jelentkezők, hanem intelligenciájukat is, a műsorvezető által feltett kérdésekre válaszolva.

A lányok a megszokott fürdőruhás bemutatkozás után, a Ruppl Tina designér tervezte csodálatos Paradox ruhakölteményekben jelentek meg a színpadon és mutatkoztak be a közönségnek és a zsűrinek.

színpadi-csoportkép

A királynő jelöltek itt megmutathatták legnőiesebb oldalukat. A lelkes közönség pedig tapsolt, ujjongott, drukkolt a lányoknak, forró magyaros hangulat alakult ki.

Nem volt könnyű dolga a zsűrinek. Becsei Kitti világbajnok ezüstérmes fitnessmodell, magyar és német bajnok, Ugrai Klaudia 2014. év Tisza Királynője, Sándor Ferenc Sándor Service Kft Kisújszállás tulajdonosa, Varga Csaba az Újnéplap újságírója, Sturcz Márton, Tiszafüred Város Önkormányzati képviselője, Bana Hajnalka Pannon Moda designér értékelték a versenyzőket, és a pontszámok összesítése után meghozták döntésüket.

Felfokozott hangulatban került sor az eredményhirdetésre és a díjak átadására. A Tisza Királynője cím viselője, Polgár Dotti 2013, Ugrai Klaudia 2014 után,  

2015-ben Okvát Gréta lett.

okvát gréta

 Tiszafüred Szépe: Sándor Tímea

sándor timi

 Közönségdíjas: Sebestyén Sára

sebestyén sára

Az esemény csúcspontjaként a Tisza Királynője, Tiszafüred Szépe és a közönségdíjasa stílusosan a Tiszán távoztak a rendezvény helyszínéről.


Hasonló cikkek