Tiszaug több tucatnyi denevért fogadott be

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnál talált új otthonra 89 mentett rőt koraidenevér, az állatok a tiszaugi denevértoronyban folytatják téli pihenőjüket. A denevérek a Fővárosi Állat- és Növénykert gondozásában álltak, miután különböző okokból a mentőhelyre kerültek, most megerősödve szabadon engedhették őket a szakemberek.

A Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai és a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának egy tagja 89 rőt koraidenevérrel érkezett Tiszaugra február 6-án, délelőtt. A helyszínen a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság kollégái várták őket, hogy egyedi jelölést és itatást követően a denevéreket behelyezzék az itt található denevértoronyba. A 89 példány között van egy 68 egyedből álló kolónia is, melyek Budapest XXII. kerületéből kerültek be az állatkerti vadállatmentő központba tavaly decemberben.

Nagy Ágnes, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa elmondta, hogy 68 denevérből 18-nak a súlya kevesebb volt az ideálisnál, így őket pár napig még etették, mielőtt követhették a többieket a telelőbe. A lakók felelős hozzáállásának és a gyors intézkedésnek köszönhetően ezekkel a példányokkal végül nem sok tennivaló volt, de nem mindenki ilyen szerencsés. Ágnes hangsúlyozta, hogy a telelésükben megzavart állatok sorsa az emberektől függ, túlélésük szempontjából kulcsfontosságú, hogy mihamarabb a megfelelő kezekbe kerüljenek.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnak 14 ilyen tornya van a működési területén. A torony rendszerint 6-8 m magas, betonból vagy fából készült építmény, melynek magasan van egy szűk berepülő nyílása. Itt több száz denevér is biztonságosan telelhet, és a szaporodásukhoz is megfelelő körülményeket biztosít.

A rőt koraidenevér hazánk leggyakoribb denevérfaja. Gyakran láthatjuk lakott területen és erdőkben egyaránt, rendkívül alkalmazkodó képes faj. Tömeges lehet az előfordulása a panelházak hasadékaiban, régebbi épületek tetőszerkezetében. Sajnos ez gyakran konfliktushoz vezet a lakókkal, mivel hangos az állatok cincogása, ürülékükkel bepiszkítják a párkányt és néha a szobába is berepülhetnek.

Erdős területeken a fák odvaiban, kéregrepedésekben bújnak meg. Novembertől márciusig téli álmot alszanak, de ezt többször megszakítják. Ha enyhe az idő és kissé felmelegszik a levegő, kirepülnek búvóhelyükről és télen is vadásznak. Gyors röptűek, sebességük elérheti a 50 km/h-t. Repülés közben folyamatosan hallatják ciccegés-szerű hangjukat. Elképesztő mennyiségű szúnyogot és egyéb repülő rovart zsákmányolnak, a rőt koraidenevérek pedig kifejezetten kedvelik a nagyobb bogarakat, például a különböző cserebogarakat is. Egy denevér egy éjszaka során akár 1000 szúnyogot is elfogyaszt, tehát nagyon fontos a védelmük.

Forrás: baon.hu

Juhász Márta

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek