Tíz bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház

Tíz bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház, ahol Eirik Stubo, David Doiasvili, Szász János, Andrzej Bubien, Berettyán Nándor, Márkó Eszter és ifj. Vidnyánszky Attila rendezését is láthatja a közönség.

A jövő évadban nagyszínpadi bemutató lesz a Rocco és fivérei, a Tartuffe, A vihar és a Tizenhárom almafa. A Gobbi Hilda Színpadon a Médeia, a Macskajáték, valamint a Leánder és Lenszirom című darab látható, míg a Kaszás Attila Teremben A súgót és az Egy előre bejelentett gyilkosság történetét mutatják be.

A Kodály-módszer című előadás a Nemzeti Színház, a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a Sztalker Csoport közös produkciójaként látható majd.

Vidnyánszky Attila igazgató – aki a jövő évadban két előadást rendez – a színház keddi budapesti évadhirdető sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy nem darabokat tűznek műsorra, hanem repertoárt építenek. Ennek gerincét azok a klasszikus művek adják, amelyeket nemzeti színházi minimumnak szokott nevezni, és amelyek most már szerepelnek műsorukon.

Ezek között van Az ember tragédiája, a Csongor és Tünde, a Bánk bán, a János vitéz, az Egri csillagok, továbbá a Csíksomlyói passió és a Vitéz lélek is. Ez az a bázis, amelyhez képest az összes többi darab repertoárra kerül – mondta, hozzátéve, hogy ezen produkciók műsoron tartása a Nemzeti Színház feladata. iemelte: az elmúlt évadokban 50 címből álló repertoárt hoztak létre, amely lehetőséget biztosít számukra a szabadabb létezésre, műhelymunkára.

A teljes cikk ITT olvasható el.


Hasonló cikkek