Tíz év után először többen választották a szakképzést, mint a gimnáziumot

Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő – mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán.

Palkovics László a Nyíregyházi Szakképzési Centrumban tartott ünnepségen kiemelte, a magyar tanulók sorra hozzák el a hazai és nemzetközi szakmai versenyek fődíjait, ami igazolja, hogy nemzetközi színtéren is elismert a magyar képzés.

A kormány támogatásával minden feltétel adott ahhoz, hogy tovább fejlődjön a szakképzés – mondta a miniszter.

A tárcavezető a kazanyi 45. WorldSkills versenyen elért magyar sikerekről szólva azt mondta, az elért eredmények azt mutatják, hogy jó úton halad a szakképzés, a területen az elmúlt egy évben elért legnagyobb eredménynek pedig az osztrák mintára a piaci szereplők közreműködésével kialakított Szakképzés 4.0 stratégia kormány általi elfogadását nevezte.

A szakképzés és a felnőttképzés rendszerszintű megújítását és továbbfejlesztését meghatározó kezdeményezéssel a kormány célja a pályaválasztás előtt állókkal még inkább elhitetni, hogy a jól végzett szakmunka nemcsak versenysikert hozhat, hanem megélhetést is biztosít a családnak, valamint hozzájárul Magyarország gazdasági sikeréhez – hangoztatta a miniszter.

Mint mondta, a rugalmas, modern, a munkaerőpiaci igényekhez igazodó szakképzési rendszer fejlesztése az ágazat minden szereplőjének kedvező lesz; növeli az ország versenyképességét, diákok számára több lehetőséget nyújt a tanuláshoz és a továbbtanuláshoz, a vállalatok pedig az igényeikhez igazodó, szaktudással rendelkező és képzett munkaerőt kaphatnak.

Palkovics László szerint a rendszer figyel a felsőoktatásba továbblépőkre is, 2020-tól a szakgimnáziumok négy plusz egy éves képzési struktúráját a technikumok ötéves képzése váltja fel, ahonnan a diákok gyakorlati tapasztalatokkal léphetnek munkába, illetve a továbbtanulás esetén közvetlenül a szakirányú felsőfokú képzésbe.

Emellett a szakközépiskolákat hároméves szakképző iskolákká alakítják át, ahol a gyakorlati tapasztalatot az utolsó két év duális képzése biztosítja, a részszakképzést nyújtó műhelyiskolák alapítása pedig azoknak a fiataloknak lesz kedvező lehetőség, akik nem tudják elvégezni az általános iskolát, vagy a hagyományos oktatási környezetben nem tudnak megfelelően teljesíteni – tette hozzá.

Utóbbiról szólva a tárcavezető megjegyezte, bár a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok száma tavaly a szakkgimnáziumokban közel harmadával, a szakközépiskolában még ennél is nagyobb mértékben csökkent, de további cél az iskolát végzettség nélkül elhagyók számának 12-ról 10 százalék alá csökkentése lesz.

Ehhez segítségként megújul például az állami ösztöndíjrendszer is, annak érdekében, hogy a duális képzésben nem résztvevő fiatalok az új szakképzési rendszerben is anyagi támogatáshoz tudjanak jutni – tette hozzá Palkovics László.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek