Tíz éve történt a vörösiszap-katasztrófa

2010. október 4-én a Mal Zrt. Ajka melletti tározójának gátja átszakadt, és egymillió köbméternyi mérgező, maró hatású vörösiszap öntötte el Kolontárt, Devecsert, Somlóvásárhelyet és a környező 40 négyzetkilométernyi területet.

A katasztrófa következtében tíz ember meghalt, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált. A helyreállításra, újjáépítésre az állam több mint 30 milliárd forintot fordított, teljes kártalanításban részesültek a károsultak és senki nem maradt otthon nélkül. A katasztrófa elhárításának irányítását regionális tiszti főorvosként Müller Cecília végezte.

Az ügyészség a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. ajkai telephelyén, a X-es számú vörösiszap-tároló kazettánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat január közepén 15 ember ellen.

A vörösiszapper minden vádlottja tagadta bűnösségét és felmenését kérte a bíróságon. 2019 decemberében megszületett a másodfokú ítélet az ügyben, a bíróság az elsőrendű vádlottat, B. Zoltánt, a Mal Zrt. egykori vezérigazgatóját 4 év, a másodrendű vádlottat D. Józsefet – a cég egykori műszaki igazgatóját – 3 év végrehajtandó börtönre ítélte.

Forrás: hirado.hu


Hasonló cikkek