Tizenhárom városban várják a véradókat pénteken az országos vasutas véradónapon

Tizenötödik alkalommal szervezik meg az országos vasutas véradónapot: pénteken tizenhárom, december 17-én pedig egy helyszínen várják a véradókat – közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel csütörtökön.

    Mint írták, a MÁV a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesülettel (VOKE), a Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve szervezi meg december 10-én az országos vasutas véradónapot.
Pénteken, december 10-én országosan 13 helyszínen – Szolnokon, Szegeden, Nagykanizsán, Békéscsabán, Székesfehérváron, Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett, Dombóváron, Kaposváron, Budapesten és Szombathelyen -, valamint december 17-én Dunakeszin várják a véradás egészségügyi feltételeinek megfelelő vasutasokat, utasokat és civil lakosokat, akik hozzájárulhatnak az ünnepek alatti kiegyensúlyozott és folyamatos vérellátáshoz.

A közlemény szerint az esemény szervezői a szeretet ünnepének közeledtével az önzetlen segítségnyújtás fontosságára, az utasok és a vasutasok összefogásának jelentőségére szeretnék felhívni a figyelmet.
Azt kérik, aki vért adna, vigye magával a személyi igazolványát, TAJ-kártyáját és lakcímigazolványát, illetve rendszeres véradóként a véradó kiskönyvét.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány miatt a véradási folyamat fokozott körültekintést igényel. A helyszíneken a szakemberek mindent megtesznek a biztonságért, de a szervezők külön felhívják a figyelmet arra, hogy csak az menjen vért adni, aki teljesen egészségesnek érzi magát.
A véradás helyszínei, a pontos címek és időpontok megtalálhatók a https://www.mavcsoport.hu/mav-csoport/orszagos-vasutas-veradonap-14-varosban-adhatnak-vert-onkentesek oldalon.


Hasonló cikkek