Tizenkét hónapos versenysorozatot hirdetett a Magyar Nemzeti Bank

Idén ünneplik Magyarország nemzeti fizetőeszköze, a forint bevezetésének 75. évfordulóját, ebből alkalomból a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Forint75 címmel egész augusztusban ünnepi programsorozatot tart, ezúttal pedig egy 12 hónapon át tartó versenysorozatot is hirdetett Forint Hősök Tere címmel.

Az MNB Forint75 címmel júniusban tett közzé kreatív pályázatot a nemzeti fizetőeszköz bevezetésének 75. évfordulója alkalmából a 6-12, valamint a 12-18 éves korosztály számára. A fiatalok Az első, meghatározó élményem a forinttal, illetve az Időutazás a forinttal tematikákban nyújthatták be ötletes, személyes élményeiket, elképzeléseiket tükröző rajzaikat, képregényeiket, fotóikat, valamint videóikat – idézi fel a jegybank által az MTI-hez hétfő eljuttatott közlemény.

Mint közölték, a 10-10 legkreatívabb pályázati anyagot, valamint a két különdíjas művet értékes nyereményekkel ismerte el a MNB. A több mint 100 pályázat közül a fődíjat a 8 éves Papp Lőrinc Andor és a 13 éves Molnár Milán nyerte el, akik személyesen a jegybank ez alkalomra szervezett ünnepségén vehették át nyereményeiket.

Az ünnepi eseményen hirdetették meg a Forint Hősök Tere versenysorozatot is. Az MNB, a 2022 márciusában megnyíló Pénzmúzeum, valamint a Pénziránytű Alapítvány gondozásában elinduló kezdeményezés célja, hogy a középiskolások és felsőoktatási hallgatók egy éven keresztül, minden hónapban egy adott forintcímletre és meghatározott pénzügyi témakörökre fókuszáljanak.

A játéksorozat az online térben, a forint75.penziranytu.hu weboldalon zajlik majd, ahol a részvevők nemcsak az aktuális hónap nyereményjátékában vesznek részt, hanem folyamatos aktivitással esélyük lesz a nagyjából ezer ajándék mellett a végső fődíjak elnyerésére is – áll a közleményben.

Üzlet | PannonHírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek