Több gazdasági mutatót közölnek a jövő héten

Fontos statisztikai mutatók – a kiskereskedelmi forgalom, az ipar és a külkereskedelem alakulása – mellett az államháztartás júliusi egyenlegét is közlik a jövő héten.

    Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árak júniusi adatait. Májusban az ipari termelői árak 1,7 százalékkal magasabbak voltak az előző év májusához képest. Az árak alakulását befolyásolták a koronavírus-járvány következtében megváltozott gazdasági folyamatok, amelyek hatása a pénz- és árupiacokon is érezhető volt. A belföldi értékesítési árak átlagosan 2,6 százalékkal csökkentek, ezen belül a 63 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar árai 1,9 százalékkal, a 32 százalékos súlyú energiaipar árai (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 5,0 százalékkal alacsonyabbak voltak.
Szerdán publikálja a KSH a kiskereskedelem júniusi alakulását.

A járványügyi veszélyhelyzet csillapodásával május elejétől vidéken, május közepétől Budapesten és Pest megyében is feloldották a kiskereskedelmi üzletek nyitvatartási korlátozását, amely a nem élelmiszer üzletek forgalmára volt leginkább hatással. Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8, naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletekben 1,8, a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletekben 0,7 százalékkal nőtt, az üzemanyag-kiskereskedelemben 13,8 százalékkal csökkent az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene. 2020. január-májusban a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 1,5 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.

Csütörtökön közli a KSH a júniusi ipari termelésre vonatkozó első becslését. Májusban az ipari termelés volumene 30,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. Munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 27,6 százalékkal csökkent. A koronavírus-járvány miatt megváltozott gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban is jelentős volt. Kiugró visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban, míg a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása kisebb mértékben csökkent.
Pénteken a júniusi külkereskedelmi termékforgalom első becslését teszi közzé a statisztikai hivatal.

Májusban a kivitel volumene 26, a behozatalé 19 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 102 millió euró volt, az egyenleg 545 millió euróval romlott a 2019. májusihoz mérten. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 22, a behozatalé 15 százalékkal csökkent. 2020. január-májusban a termék-külkereskedelmi mérleg többlete 1,4 milliárd eurót tett ki, 1,3 milliárd euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban. A vizsgált időszakban a termelőágazatok visszafogott teljesítményével, valamint a globális kereslet folytatódó mérséklődésével összhangban a termék-külkereskedelmi forgalom  szintje továbbra is elmaradt a tavalyi bázistól.
Szintén pénteken jelenik meg a kereskedelmi szálláshelyek forgalmának júniusi adata.

Májusban a koronavírus okozta járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 98 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltötteké 86 százalékkal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az összes vendégéjszaka 88 százalékát a belföldi vendégek töltötték el. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt  bruttó árbevétele 93 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál.
A Pénzügyminisztérium (PM) pénteken közli az államháztartás központi alrendszerének 2020. július végi adatait.

A PM július 8-án közzétett előzetes adatai szerint a járványügyi kiadások, a gazdaságvédelmi intézkedések és az uniós fejlesztések előfinanszírozásának eredményeként az év első hat hónapjában az államháztartás központi alrendszere 1837 milliárd forintos hiánnyal zárt. 2020 első hat hónapjában a központi költségvetés 1534,3 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 11,2 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 313,9 milliárd forintos hiányt mutattak. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 390,0 milliárd forintot tett ki. 2020 júniusában a központi alrendszer 785,5 milliárd forintos hiánnyal zárt, a 2019. évi azonos havi hiány 213,6 milliárd forintot tett ki.


Hasonló cikkek