Több mint 10 ezer gyereket emeltek magasba

Minden eddigit meghaladóan, 10 ezernél is több gyereket emeltek a magasba egy időben több mint 35 településen a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomnak a gyermekvállalást támogató, Gyereket a magasba! elnevezésű programján szombaton.

 

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelõs államtitkára beszédet mond a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Gyereket a magasba! programja egyik kiemelt helyszínén Budapesten, a XII. kerületi Gesztenyés kertben. A mozgalom ötödször rendez országos gyerekemelést, kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett, amelyen minden eddigit meghaladóan, tízezernél is több gyereket emeltek a magasba egy idõben több mint 35 településen. MTI/Bodnár Boglárka

 

“A gyerekek felemelése azt jelenti, hogy őket magunknál is fontosabbnak tartjuk, képesek vagyunk tenni mindennap azért, hogy nekik szebb és boldogabb jövője legyen” – jelentette ki Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkára egy budapesti rendezvényhelyszínen.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány elnöke arról számolt be, hogy a mozgalom már több mint tíz éves, és öt éve rendezik meg a Gyereket a magasba! programot.

A mozgalomnak az a célja, hogy támogassák a fiatalok gyermekvállalási terveit, hogy annyi gyermekük lehessen, amennyit szeretnének. A gyerekemeléssel pedig azt bizonyítják, hogy a gyerek öröm, és a szüleik büszkék rájuk – mondta.

 

Résztvevõk gyerekeket emelnek fel a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Gyereket a magasba! programja egyik kiemelt helyszínén Budapesten, a XII. kerületi Gesztenyés kertben. A mozgalom ötödször rendez országos gyerekemelést, kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett, amelyen minden eddigit meghaladóan, tízezernél is több gyereket emeltek a magasba egy idõben több mint 35 településen. MTI/Bodnár Boglárka

 

Idén két kiemelt helyszín van, Veszprém és Budapest, emellett számos határon túli közösség is rendez családi napokat, amelyek során gyerekemelést is tartanak, egyebek között Kassán, Dunaszerdahelyen vagy Szabadkán. Veszprémben a mozgalom háromnapos rendezvénnyel hívja fel a figyelmet a családokra a Háromkirályfi Napok során.

Az ötödik alkalommal megrendezett országos gyerekemelés a pandémia alatt sem maradt el, 2020-ban online rendezték meg; fővédnöke Böjte Csaba ferences szerzetes.

Az elmúlt négy évben már több tízezren vettek részt a gyerekemelésen.

Forrás: MTI.

Fotó: Résztvevők gyerekeket emelnek fel a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Gyereket a magasba! programján a győri Árkád üzletközpontban. A mozgalom ötödször rendez országos gyerekemelést, kiállva a gyerekvállalás, a családalapítás fontossága mellett, amelyen minden eddigit meghaladóan, tízezernél is több gyereket emeltek a magasba egy időben több mint 35 településen. MTI/Krizsán Csaba

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek