Több mint nyolcmilliárd forintos fejlesztés fejeződött be a Debreceni Egyetemen

Elsősorban a gyakorlati és a szakmai képzést szolgáló, 8,3 milliárd forintos fejlesztés fejeződött be a Debreceni Egyetemen (DE) a Széchenyi 2020 program keretében – közölték a projektzáró eseményen csütörtökön, a helyszínen.

A kormány a következő években korábban soha nem látott összeggel, 2700 milliárd forinttal fejleszti a felsőoktatást – jelentette be Hankó Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára. Hozzátette: Magyarország akkor állt legközelebb Európa élvonalához, amikor koncepciózus tudománypolitikája volt, és befektetett a felsőoktatásba.

A kormány ezért indította el a neves kultuszminiszterről elnevezett Klebelsberg 2,0 projektet: az egyetemi beruházásokkal teszi a felsőoktatást, a kutatást, a fejlesztést, az innovációt és teljes Magyarországot versenyképessé – hangoztatta a helyettes államtitkár. Hankó Balázs szerint ennek a kulcsa a gyakorlati képzés, amelyre a DE most több mint nyolcmilliárd forintot költött a projekt során. Ezek a fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemzetközi erőtérben is ott legyen az egyetem – közölte.

A helyettes államtitkár azt mondta, 2013-hoz képest 65 százalékkal nőtt a magyar felsőoktatásban részt vevő nemzetközi hallgatók száma, amely már meghaladja a 40 ezret, a költésük pedig eléri az évi 180 milliárd forintot. A magyar orvosképzést világszínvonalú, és egy nemzetközi akkreditáció nyomán a magyar orvosi diplomákat a világ minden táján elismerik – tette hozzá. Bács Zoltán, a DE kancellárja jelezte: a most befejeződött, több mint nyolcmilliárdos fejlesztés zászlóshajója a többfunkciós Learning Center, a háromszintes, előadó- és szemináriumtermekkel kombinált tanulóközpont, amelyet hamar belaktak és megszerettek a hallgatók.

A projekt keretében további 17 infrastrukturális beruházás valósult meg, amelyek az egyetem szinte valamennyi karát érintették – fűzte hozzá. A rendezvényen Hankó Balázs és Molnár Dániel, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöke együttműködési megállapodást írt alá a fiatal kutatók támogatási rendszerének megerősítéséről. A helyettes államtitkár kiemelte: a megújult felsőoktatási rendszerben a hallgatók több mint 80 százaléka állami ösztöndíjas rendszerben kezdi meg tanulmányait. Több mint százezer hallgató együttesen 60 milliárd forint ösztöndíjat kap, egy hallgató esetében az összeg elérheti a 800 ezer forintot évente – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy tízezret meghaladó számú doktorandusz tanul Magyarországon, elsősorban ők jelentik a kutatói utánpótlást. Molnár Dániel hozzátette: szövetségüknek 22 tudományos osztálya van, az érdekképviseleti és tudományszervezési feladatokat ellátó szervezet 12 ezer hallgatónak biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot.

Ha tetszettek a tudósítások a hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek