Súlyos visszaélés történt az egyik legnagyobb hazai autókereskedőnél.
A cég egyik alkalmazottját letartóztatták, de egyelőre rejtély, pontosan mi történt, mert a házon belül terjedő történet és a lapunknak nyilatkozó egyik károsult verziója jelentősen eltér. Érthetetlen, hogyan tűnhetett el 25 nagy értékű kocsi anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna – írja a 24.hu.
Januárban, amikor év eleji leltárt tartottak a Wallis Könyves Kálmán körúti telephelyén, a használt kocsik, döntően BMW-k ellenőrzésének eredménye sokkolta a cég munkatársait. A belső nyilvántartás szerint a meglévők mellett még 24 autónak kellett volna ott állnia a kerítéssel körbevett, sorompóval, kamerával és őrbódéval felszerelt parkolóban, csakhogy nyomuk sem volt.
Februárban egy szűkszavú közlemény jelent meg a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Konkrétumok nélkül azt írta a hatodik leggazdagabb magyar, Veres Tibor érdekeltségébe tartozó AutoWallis Nyrt., hogy két leánycégének telephelyéről jogellenesen vittek el „250 millió forintnyi eszközt”. Ezen túl csak annyit közöltek, hogy büntetőfeljelentést tettek, a rendőrség pedig megkezdte a nyomozást. További tájékoztatást a cég nem adott.
A 24.hu ugyanakkor megismerte a hónapokkal ezelőtti közlemény hátterét, és bár nem világos a történet minden részlete, a rendelkezésünkre álló információk alapján úgy tűnik, súlyos visszaélés történt a Wallison belül, az úgynevezett Prémium Használtautó Centerben.
A teljes cikket ITT olvashatja.
A nyitókép illusztráció.
Ha tetszenek a Közlemények, tudósítások és hírcikkek, kérjük támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon