Többen is tanúskodtak a Sátor-banda ügyben

Három tanú tett vallomást szerdán a Sátor-banda sírásójaként emlegetett H. Lehel ügyének tárgyalásán, a bazini Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa előtt.

Eredetileg 7 tanút idéztek be, de négyen egészségi okokra hivatkozva nem jelentek meg a tárgyalóteremben. Májusra további terminusokat tűzött ki a bíróság.

Legutóbb, március végén Kádár Krisztián és Bugár György, alias Bugi, a Sátor-banda két elítélt tagja tett tanúvallomást a Speciális Büntetőbíróságon. H. Lehel jelenleg őrizetben van. Február végén a bíróság elutasította szabadlábra helyezési kérvényét.

H. Lehelt a gyilkosságok mellett bűnözői csoport támogatásával is vádolják, valamint azzal, hogy 45,5 millió szlovák koronát lopott el egy dunaszerdahelyi széfből.

Az áldozatok között van a Sátor-banda feje is, akinek meggyilkolását H. Lehel 2010-ben bevallotta. A holttestet nem találták meg, a tettesek állítólag többször kiásták és máshol temették el a maradványokat.

Az áldozatok között vannak strómanok, és a banda egyik főnöke, Reisz András is, akit H. Lehel gyilkolt meg 2006-ban, a banda több tagjának tudtával. 2003-ban gyilkolta meg Karika Csabát. Az áldozatokat az egykori szövetkezet területén, a Dunaszerdahelyhez közeli Csótfán temette el.

Kövessen minket: Facebook

Külhon | Pannon Hírnök

Forrás: ma7.sk

Fotó: Tasr


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek